Lehet, hogy inkább hálás vagyok, hogy 21 évesen eddig "csak" 3 rokonomat vesztettem el, ebből pedig 2 volt a szívemhez közel. Bár igazából teljesen mindegy, hogy ki, hányan, meg a többi szarság. Ez az egész igazságtalan.
Napok óta nagyapa járt a fejemben. Minden nap eszembe jutott, hogy felhívjam őket, de mindig elfelejtettem. Tervezgettem, milyen csokit kap, mert imádja a csokit, legyen az bármilyen. A párommal pont arról beszélgettünk a napokban, hogy megcsinálnám már nekik azt a fényképalbumot, amit terveztem. És erre tessék....anya hív a rossz hírrel. Amikor derült égből jön a villámcsapás, az a legborzasztóbb. Amikor tudom, hogy semmi baja nem volt. Igen, túl volt a 70-en, szedett sok gyógyszert, és pacemakere is volt, pár ez pont, hogy arra van, hogy ne legyen baj.
Szerintem nem fogtam még fel. Innen Budapestről nehéz helyzethez közel kerülni, ha az több, mint 200 km-re van tőlem. Kicsi óckodok a dologtól. Legszívesebben nem is mennék haza, emiatt soha többet. De nem tehetem meg, és szembe kell néznem a ténnyel.
Azzal a ténnyel, hogy elveszítettem a nagypapámat.
Akinek én volt a gyöngypipije, aki úgy örült a csokinak, bármilyen ajándéknak, mint egy gyerek, aki sosem egy puszit adott az arcomra köszönéskor, hanem sokat egyszerre, aki elegáns, csinos, fess ember volt.
Annyi emlék jön elő most, hogy az szinte kínzó. Ezeket szépen elraktározzuk a tudatalattinkban, ott vannak, de nem foglalkozunk velük. Vajon azért raktározzuk ezeket el, hogy ilyenkor szétmarják a szívünket? Hogy minden elfeledettnek hitt momentum a felszínre törjön és ne hagyja, hogy csendben elbúcsúzzak tőle?
Minden porcikámmal kívánom, hogy ez legyen csak egy rossz álom. Minden percemet neki adnám, ha lehetne és annyi csokit kapna tőlem, amennyit csak szeretne. És minden nap felhívnám, hogy beszélhessek vele. De már nem tehetem. Remélem nem haragszik rám, én viszont kicsit neheztelek. Kivel fogok kirándulni? Ki fog mesélni régi dolgokat, történeteket?
Váratlanul jött. Váratlanul és olyan éles fájdalommal, mint egy villámcsapás. Az embernek nincs is ideje gondolkodni....nem tudja sírjon, azon gondolkodjon hogy mit történhetett, vagy emlékezzen.
Nyugodj békében Nagyapa!
