Mennyit bír az ember? Hol a határ lelkileg, fizikailag, szellemileg? Honnan merítsünk energiát, amikor már visszakapaszkodni sincs kedvünk? Mit tegyünk, ha úgy érezzük, soha, semmi nem lesz már jó? Hol van a boldogság, aminek fénye egyszerre csak kihuny a szemünkből?
Nem tudok tudományos pszichoblablát írni. Nem vagyok hozzáértő, nem vagyok viselkedéselemző. Egyszerűen csak élek. Élek és tapasztalok, próbálok boldogulni, amikor más már feladta volna.
Tanulj tőlem.
Néhány hónapja kezdődött egy mámoros, izgalmas időszak az életemben. Megismerkedtem valakivel, aki más volt, mint aki most van.
Csúnya dolog?
Mi?
Megismerni valakit?
Nem kerestem, jött. Besüvített az életembe, mint egy hurrikán, tornádó, ciklon... nevezzük bárminek.
Szóval elkezdődött az ismerkedés. Úgy tűnt, megváltozik az életem és fenekestül felfordul. Sodródtam az árral és nem törődtem senkivel és semmivel, csak magammal. Először életemben. Először tettem félre mindent, és csak jól éreztem magam. Élveztem, hogy küzdenek értem, élveztem, hogy kellek még valakinek. Ez tartott 2-2,5 hónapig, majd, mintha ezért a felszabadult időszakért kaptam volna egy büntetést. Bár nem tettem semmi rosszat. Nem tudom, miért kaphattam volna büntetést. Olyan volt, mintha az élet röhögve lóbálná előttem a tollas végű macskajátékot, csak nem hallottam, hogy közben kiröhög. Néha hagyta, hogy picit elkapjam és élvezzem, aztán elhúzta. Látta, hogy nagyon belelendülnék, majd kidobta a picsába, mert már nem volt kedve ezzel a hülye macskával játszani.
A nyakamba szakadt mindent egy csapásra.
A fiú eltűnt mellőlem. Szép lassan, csendesen sétált ki az életemből. Utálom, ha hülyének néznek. Nem vagyok szomorú.. inkább dühös.
A párom munkája ismét bizonytalanná vált. Ezzel a megélhetésünk és a kapcsolatunk is. Persze ez sem biztos még, de az ember akarva akaratlanul elkezd sakkozni magában a lehetőségekkel. Többször előfordult már és nem bírok ki még egy ilyen időszakot. Nem tudok megint anyagi biztonságot adni két embernek abból a pénzből, amit "keresek". Idézőjelben... mert nem valami sok.
A munkahelyemen olyan változások jöttek, ami olyan mértékű stresszel jár, hogy fizikai tüneteket produkálok. Egész nap görcsben vagyok és otthon sem tudok leereszteni. Igazából teljesen mindegy, hogy hova megyek és hol töltöm az időmet, az életem minden területe sérült.
Szóval a munkahelyem.. ahol napi 9 órát töltök, megkeseríti az életemet.
Amikor hazaérek és viszem haza batyuban a trágyát, beleöntöm a párom nyakába akaratlanul. Ekkora sz@rral teli batyuval mindenki megbotlana otthon is, sík terepen.
Így a kapcsolatom sem áll túl fényesen.
A lakás, amiben lakunk, családi hagyaték. Rokon nevén van, szívességi bérlők vagyunk. Barter. Mi fizetünk mindent egy rakás szemétdombért, hogy az, amíg ki nem raknak minket, ne haljon le jobban... Cserébe bérleti díj nélkül lakhatunk ott.
Csak a bökkenő az, hogy a rokonság ezt kiasználva havi 30ezer forint plusz kiadást varrna a nyakunka... mert hát úgyse' fizetünk bérleti díjat.. Igazán rendezhetnénk a hitelüket, amit a ház a panelprogramra vett fel.
Ezzel kapcsolatban azonban a kommunikáció nem túl gördülékeny. Valahogy elfelejtették velünk közölni, hogy ez januártól él .Így a februárt úgy kezdtük, hogy 40 ezer Ft tartozás. Tessék?? Plusz rezsi, természetesen. Aztán jön a fenyegetőzés, hogy kiraknak minket... ja igen, meg majd az egész család ránk fog fújni.. Remekkkk. Abszolút nincs rajtunk nyomás....
A lakás kb 50 éves, ahogyan bizonyos berendezési tárgyai és a falak, padlók. Ezért fizetünk ezzel együtt annyit, mintha kivennénk egy lakást. Kezdi baromira nem megérni ez az egész.
Jah és persze rendszeres az esti, menetrendszerű hívás a szomszéd házból, hogy milyen semmirekellők vagyunk. Ebben a hónapban, miután mindent kifizettem, 20 ezer forintból éltünk (?) ketten. Tényleg semmirekellők vagyunk...
Szóval a probléma: párkapcsolat, pénz, munkahely.
Az élet nagyjából ebből áll. Egyedül a barátokkal nincs baj, de inkább ezt is lekopogom. Félek és minden percben sírnék. Ordítanék, bőgnék, ahogyan a torkomon kifér.
Nem látok ki a gödörből és kezdek fizikai tüneteket produkálni. Vérzik az orrom, random beszédülök, késik a menzeszem, szúr a mellkasom, zsibbad a bal karom, fáj a fejem.
Hol van a kiút? Nem tudom.
Tarts ki.
