Azt hiszem életem egyik legfontosabb napja ez a mai. A gyomrom iszonyatos görcsben van...
Igen, ma derül ki, hogy felvettek-e a Kodolányi János Főiskola andragógia szakára. Tudom, hogy a sorsba kapaszkodás mestere vagyok, de a "minden úgy lesz, ahogyan lennie kell" elvem itt most nem segít. Ez most abszolút fekete - fehér. Vagy igen, vagy nem. Ugyanis a jelentkezési lap beadásakor még nem láttam ilyen tisztán a dolgokat és akkor még jobban arra bíztam magam, hogy ha ez nem, akkor a másik és hogy én megoldom úgyis és úgy lesz ahogy lesz. Bánom a pillanatot amikor rálegyintettem arra, hogy 2. helyre beírjam a ZSKF-et. Alacsonyabb volt a ponthatár, de azért nem írtam be, mert messze van Budán... Buta voltam, tudom. De ennek is így kellett lennie. A tavalyi ponthatár 382 volt, a nagy 2009-es pontemelés előtt 358 pont volt... Nekem idén 389 pontom van, ami 7 ponttal több, mint a tavalyi. Lehet, hogy megugorják, de lehet, hogy nem. Tavaly harangozták be ezt a hatalmas pontemelést, mert az érettségik is sokkal jobban sikerültek, könnyebb volt. De ezt én is felfedeztem, amikor a tavalyi feladatlapokat oldottam meg, aztán élesben a sajátomat. Olvasgattam is róla, hogy rosszabbul sikerültek,de félek azért...
Az igazság az, hogy a lelkem mélyén azért reménykedem, vagyis szeretnék reménykedni abban, hogy sikerül(t). Hiszen annyi kudarc ért már önhibámon kívül, hogy össze se tudom számolni. Ezért pedig megdolgoztam. Lehet, hogy nem a legjobb eredménnyel, de pl. a magyarban nem hiszem, hogy az én hibámból veszítettem például a szóbelin. De ez más tészta...
Ha sikerülne, akkor a fellegekben járnék. :)
És bele se merek gondolni, mi lenne ha nem jönne össze. Nem akarom bevonzani a rosszat, de ilyenkor természetes, hogy megfordul az ember fejében ez is. Persze, hogy jövőre újra jelentkeznék, de ... az egy hatalmas kudarc lenne magam előtt.
11óra múlva ki is derül az igazság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése