Szóval testképzavar.
Először is tisztázzuk,hogy nem minden ezzel a dologgal küzdő lány anorexiás, bulimiás vagy mániás depressziós. Bár szerintem ez teljesen egyértelműen a depresszió egyik lefolyása még nem olyan durva módon,mintha átfutna öncsonkításba, anorexiába stb.
Dátumra pontosan nem tudom, de máig emlékszem a pillanatra amikor végleg megutáltam a testemet. Édesanyámmal vásároltunk és valahogy egyik kiszemelt nadrág sem jött rám a maximum méretben sem,ami a kedvenc boltom kínálatában volt.
Ez még hagyján volt, de amikor az xl-es felső feszült,széthúzódott rajta a minta, akkor bennem eltört a mécses.
Igazából ez sem lett volna még ok azt feltételezni, hogy nekem lelki gondom van, mert azesetben, ha ténylegesen hatalmas mennyiségű túlsúllyal rendelkezem, akkor a sarkamra állok, fejbeveregetem magam, hogy na irány sportolni, irány diétázni, meg hasonlók.
178 cm magas vagyok, és ekkor voltam 70 kg. Nem egy égbekiáltó súlyfelesleg,de persze volt.
Hogy minek köszönhetem? Úgy hívják számítógép,és mértéktelen,unalomban-evés. Sosem voltam egy halszálka alkat, mert szélesebb a csípőm, széles a vállam , a nagy melleket leszámítva egy korrekt homokóra alkattal rendelkezem.
....Szóval kétségbeestem, nem kicsit. De anya ragaszkodott hozzá,hogy ne tegyem magam tönkre...mondta "majd együtt fogyózunk"...Na igen...mission impossible hogyha mindketten imádtok az esti tv-zés mellett nasizni.
A változás az hozta meg,hogy felköltöztem hőn szeretett fővárosunkba.
Albérlet, saját felelősség, beosztott pénz, na meg a főiskolás élet örömei, amikor (valljuk be,ez igaz!) inkább nem eszel,csak legyen pénzed bulizni.
Így tettem.
Így korrekt 3 hónap után a következő változás lépett életbe és tavaly nyár közepére be is ért a kívánt súly.
A képek sorrendben, időpont szerint:
1, 2009.10. (ez a súly állandó volt)
2,2010.10.
3.2011.01.
4.2011.07.
(nagyobb képért kattints rá)
Sok volt a stressz 2011 nyarán, ennek hatására csak sikeresebb volt a fogyókúra.
Aztán jött a nagy bumm.
Ezt a súlyt tudtam tartani egy darabig, de aztán rájöttem, hogy ezer éve nem csináltam esti zabálást...kicsit be is voltam poshadva...
Így hát elkezdtek visszaszaladni a kilók.
Most nem vagyok olyan ,mint az első képen,de olyan szeretnék lenni,mint az utolsón.
Nem tudok magamnak sem tanácsot adni,mert ugyanis fogalmam sincs hogyan fogytam le. Talán jót tett az új élet, nem tudom. Most viszont bajban vagyok...
El is terveztem,hogy milyen kajapótló shake-et veszek, hogy fogyjak, és egyre erősödik bennem a kétségbeesés érzése. Nem is értem, hogy a párom, akivel másfél éve együtt vagyunk, hogy bírja a folytonos panaszkodást és kiakadást emiatt.
Becsülöm is, és köszönöm neki!
Viszont tántoríthatatlan vagyok...és ami a legszomorúbb, boldogtalan is. Vágyom a régi alakomra! Néha sírógörcs kerülget, néha semmi bajom magammal. De egy dolog állandó...mindig másokhoz hasonlítgatom magamat...és mindenkiben találok szépet,csak magamban nem.
Most ráfordultam a célegyenesre, és érzem,hogy sikerülni fog! Csak maradjon is meg.
Még írok!
