Pályakezdő munkakeresési őrület

Hetek óta bújom az összes álláskereső portált, mert nem akarom addigra halasztani, mikor se diákhitel, se diákmunka, se egyéb juttatás nincs már, mint passzív jövedelem... Nem szívesen esnék abba a csapdába, hogy odáig tolom teljesen tudatosan a dolgot, mikor már késő, és egyik napról a másikra sem tudnánk megélni, mert nincs kereset.

Már régen tudatosult bennem, hogy el kell kezdeni valami fix után nézni, valami olyat keresni, amit szeretettel tudnék végezni, így naponta körülbelül 15-20 helyre küldtem el az önéletrajzom, motivációs levelemet Ebből válasz? Hát a tizede válaszolt vissza, hogy nem feleltem meg, de azért köszönik és elraktározzák az adataimat a rendszerben. A maradék ezt sem teszi, amit az ő oldalukról megértek, másrészt pedig nem , mert arról sem értesülök, hogy lezárult el a feldolgozási folyamat, vagy csak egyszerűen nem kellek.

Küldtem én úgy is CV-t, hogy nem kérték. Az általam álom munkahelyként elkönyvelt cégeknek kérés nélkül is elküldtem. Hát, raktározzák csak a rendszerben, vagy töröljék, de azt senki nem mondhatja, hogy nem próbálkozom.

Ami azonban a legmeglepőbb volt, hogy egy tegnap elküldött önéletrajzra ma telefonon reagáltak, és behívtak interjúra.
Ilyenkor minden esetben valami vészvillogó szólal meg a fejemben, és görcs van a gyomromban, de nem az izgatottságtól.
Mintha visszakozni szeretnék, ezerszer átolvasom a hirdetés szövegét és rájövök, lehet, nem is nekem való, vagy minek jelentkeztem erre, biztos valami csicska meló, ha ilyen gyorsan visszahívtak.
De egy interjút megér, nem? De.

Amúgy egy reklámügynökségről van szó, amit nem részletezek, hogy hány éve szívem vágya, hogy ott dolgozhassak, akár csicskaként is, majd felfelé kapaszkodva, de mégis ez az érzés van bennem. És nem mellesleg ez baromi idegesítő. Munkára vágyom egy színvonalas helyen, ami ezzel meg is lenne, én pedig húznám a féket??
Természetesen nem fogom megengedni magamnak azt a luxust, hogy ne menjek el, ám még sosem voltam ilyen éles állásinterjún így őszintén szólva baromira be vagyok rezelve.
Tudom, megnyerő vagyok, kedves, bájos bla bla bla, de könyörgöm?!?! Van egyáltalán valaki, akinek ez a vérében van?

A másik dilemma: jóapám intéz nekem egy munkát. Ami önmagában nagyon meglepő, viszont ott naggggyon szívesen dolgoznék. Nagyonnagyon. És (amúgy fogalmam sincs, honnan veszem, hogy felvesznek a holnapi állásinterjú után rögtön) ha felvesznek a reklámügynökséghez, meg hívnának máshova is, akkor mi a frászt csinálok?

Úristen de bonyolult.

Szóval kb így kavarognak a dolgok a fejemben, ahogy az látszik. És most már megértem azt a több száz pályakezdőt, akik ezzel küszködnek. Mindenkinek sok sikert.