.... bárcsak ilyen könnyű lenne :(
Régóta írogatok már erről a napról, de valahogy lehetetlennek tűnt, hogy eljön, és nemcsak hogy eljött,de már vége is. Tegnap a szerenádon nem volt idő arra gondolni, hogy ez lesz, pedig akkor már ma volt. Ma mindenki becsordogált és szépen, lassan eltelt az a két óra, amit arra kaptunk, hogy az iskola rendjét kicsit felborítva utoljára huligánkodjunk, és elköszönjünk diáktársainktól. Mikor jöttem ki a suliból már a kaput díszítették, most nekünk. 9.-óta részt vettem a ballagásokon.Először sorfalként, majd kaput díszítettünk, aztán tavaly a terem díszítése volt a mi feladatunk. Akkor ( mintha csak tegnap lett volna... ) jó korán keltem és a suliba érve neki is láttunk. Szép lett, biztosan tetszett a ballagóknak is. Holnap pedig majd MI vonulunk végig a feldíszített iskolán. Holnap nekünk csendül fel az utolsó becsengő és kicsengő. Egy egész nagy darab hal majd meg bennem. A sok év nem tűnik el nyomtalanul. 8 év majdnem az életünk fele, és együtt töltöttük. Együtt nőttünk fel, együtt szomorkodtunk, nevettünk, bosszankodtunk. Számos emlék, jó és rossz. Együtt töltött órák ezrei és együtt meegélt nagy fordulópontok tömkelege. Csak a saját nevemben beszélek, mert valaki nem így gondolja, vagy csak nem meri bevallani, mert túl kemény és büszke hozzá. Lehet, hogy máshol jobb lett volna, lehet, hogy máshol kevesebb a csalódás, lehet, hogy máshol a tanárok is jobbak, de ez volt a mi sorsunk. Az, hogy ezt a 8 évet együtt éljük meg. Alig volt biztos pont az életünkben, de az osztály az volt. Mindig volt egy szem ami rád mosolygott, egy váll, amin sírhattunk. Ha egyedül voltál, akkor sem hagyott senki magadra. Nem azért szerettek, mert kellett, hanem mert nem tudtak nem szeretni. Ha meg nem szerettek tényleg? Akkor is. Mert egy idő után, már nincs az és ő, csak mi. Az osztály ezt nem csinálta jó, az osztály ezt csinálta rosszul, azt csinálta rosszul. Sokat veszekedtünk, néha nagyon durván, de valahogy mindig meghoztuk a döntéseket és ha rosszul is sült el, közös volt az égés. Emlékszem ,egyszer, talán 9.-ben egy nagyon csúnya matekdogát írtunk. Az átlag 2,71 volt, vagy valahogy így, de vannak még emlékek amik élénken élnek.... A kócos kis ördögök... és számtalan kínos,de éppen ezért felejthetetlen pillanat. A nagy szerelmek, és a csalódások, a barátságok és ezeknek megromlása majd újraéledése. És most itt a nap, a perc, a pillanat. Holnap elballagunk. Kicsit meghalunk és lepereg előttünk együtt töltött éveink filmje. Valakinek jobb, valakinek rosszabb, de egy biztos. Közös. Mint minden volt, még akkor is, ha nem így tűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése