Lusta Diéta - avagy lassan, tartósan, látványosat

Az ember lánya, már ha nem áldotta meg az élet tökéletes idomokkal, nagyjából élete felét fogyókúrával, vagy annak gondolatával tölti. Az internet telis-tele van tutibbnál tutibb, csodajó alakot ígérő, extra gyors eredménnyel kecsegtető diétás tervekkel, receptekkel. Sokkal azonban elsősorban az a probléma, hogy egy átlagkeresetű embernek nincs mindennap pénze friss gyümölcsre télen, vagy olyan hagymákra, amelynek épp nincs szezonja. Ilyen-olyan csírákra, vagy kilószám vásárolni a gyömbéremberkéket. Én 22 éves vagyok, és egy alapos visszahízás után másodszor vágtam bele ugyanabba a diétába. És másodszorra is sikerült. Lehet, nincs tele zöldséggel, gyümölccsel, lehet, hogy egy-két dietetikus bele tudna kötni, de én élek, virulok, egészséges vagyok. És boldog. Így úgy gondoltam megosztom Veletek ezt az egészet.... nem mondom, hogy titok, mert kis önuralommal bárki kivitelezheti.

Itt nem lesznek receptek, vagy felesleges tanácsadások arról, hogy mit kell enned. Én egy sablont mesélek el, a fogyásom történetét. Erre pedig bárki ráhúzhatja majd a saját elképzeléseit.

2013 év elején jöttem rá arra, hogy fiatal vagyok én ahhoz, hogy elhagyjam magam. Imádom az ízeket, imádok enni. Szeretem az egészségtelen ételeket is, de megeszek majdnem bármit. Amikor végetért a 2012-es karácsonyi kajaszezon, akkor határoztam el, hogy ennek változnia kell! 2013 februárja volt, amikor egyfajta önkényszerítéssel vettem rá magam a fogyókúra megkezdésére. Ekkor terjedt el ugyanis a nevetségesen olcsó Flabélos és társai, majd vettem magamnak egy 10 alkalmas kupont. Úgy gondoltam, ha megveszem, akkor az evésen is csökkentenem kell, mert különben nem lesz értelme, és a bérletért is feleslegesen dobtam ki a pénzt.
Egyik napról a másikra tettem le a kaját. Azelőtt este pizzáztam, pörköltet reggeliztem, tésztát ebédeltem, chipset nassoltam és még sorolhatnám. 178 centisen 70 kiló voltam egy éve. Most 58.

Az egész egy komplett éléskamra felvásárlásával kezdődött. A párom igen jó evő, így ha azt eszem amit ő, akkor még mindig a kilókkal küszködnék, de lehet már gurulnék.
Nem kell nagy költségekre gondolni!
Először is elfeledkeztem legalább -5 kilóig a fehér kenyérről. Utána hétvégente, vagy vendégségben. Tehát a kosaramba ezentúl csak rozs-, graham, vagy teljes kiőrlésű kenyér került. Vigyázzunk! Sok kenyeret csak malátával színeznek barnábbra.
Vettem sajtot. Én, személy szerint lapkasajtot vásároltam, mert szeretem, de a trappista és bármilyen megteszi, ez ízlés kérdése ( igen, tudom, zsíros a sajt.). Emellé beraktároztam a kedvenc joghurtomból bőségesen. Vettem paradicsomot, hagymát.

Az első pár nap pokoli. Főleg, ha a környezetünk nem fogyózik, csak nekünk kell visszatartani fogcsikorgatva ösztöneinket. 

Reggelire a kis toast kenyeret ettem lapkasajttal, joghurttal, természetesen a kenyeret megpirítottam. Ebből 3 szeletet. Ebédre ettem husit rizzsel, de ha nem volt épp pénz, vagy ötlet, akkor minden probléma nélkül ettem pirítóst ebédre is, majd vacsorára. Igen, gondolom kicsit egyhangúnak tűnik, de a körítéssel feldobható! A sajtok, zöldségek, saláták, joghurtok remekül feldobják.

Ez a monoton pirítós evés addig kell, míg könnyes búcsút nem veszünk a nasiktól, legördül az első pár kiló, látjuk a kiutat az alagútból, és elhisszük, hogy sikerülni fog. (Ez kb. - 3-4 kg-ig)

+ Eztuán jön egy új kaja. Kicsit olyan, mint egy számítógépes játék, minden szinten jár valami bónuszpont.
Miután megindult a fogyás, és szemmel látható, vagy érezhető az eredmény, akkor engedhetünk kicsit a szíjon.
Hétvégente nyugodtan együnk (azért ne szó szerint) annyit, amennyi belénk fér, de tudjunk visszakanyarodni a hétköznapi diétához.

A gyümölcsökkel vigyázzunk este, mert a bennük található cukor hizlal. Így, ha megkívánunk bármilyen gyümölcsöt, azt délután 4ig-5ig tegyük.

A kedvenc salátareceptemet megosztom veletek. Nem valami bonyolult, de nagyon laktató! Fogyasztható magában, vagy egy szelet pirítóssal felkockázva, vagy csak úgy.

Hozzávalók egy vacsorához (max. 18:00 óra)
- 2 paradicsom
- 1 fél fej lilahagyma
- 5-7 cm kígyóuborka
- 1 csomag mozzarella
- só
- bors
Paradicsomot kockákra, a lilahagymás kicsi kockákra, kígyóubit karikákra, vagy kockákra, kicsire összevágni a mozzarellát, sózni, borsozni.
Ez az egy adag (!! szigorúan egy adagra) körülbelül 300 forintból kijön. A mozzarella zsíros, tehát laktat, de nem kell életünk végéig kitiltani életünkből a zsírt, hiszen a szervezetnek is szüksége van rá. Nem bonyolult.

Folyt. köv.

(kérdés, észrevétel esetén üzenjetek)

Pályakezdő munkakeresési őrület

Hetek óta bújom az összes álláskereső portált, mert nem akarom addigra halasztani, mikor se diákhitel, se diákmunka, se egyéb juttatás nincs már, mint passzív jövedelem... Nem szívesen esnék abba a csapdába, hogy odáig tolom teljesen tudatosan a dolgot, mikor már késő, és egyik napról a másikra sem tudnánk megélni, mert nincs kereset.

Már régen tudatosult bennem, hogy el kell kezdeni valami fix után nézni, valami olyat keresni, amit szeretettel tudnék végezni, így naponta körülbelül 15-20 helyre küldtem el az önéletrajzom, motivációs levelemet Ebből válasz? Hát a tizede válaszolt vissza, hogy nem feleltem meg, de azért köszönik és elraktározzák az adataimat a rendszerben. A maradék ezt sem teszi, amit az ő oldalukról megértek, másrészt pedig nem , mert arról sem értesülök, hogy lezárult el a feldolgozási folyamat, vagy csak egyszerűen nem kellek.

Küldtem én úgy is CV-t, hogy nem kérték. Az általam álom munkahelyként elkönyvelt cégeknek kérés nélkül is elküldtem. Hát, raktározzák csak a rendszerben, vagy töröljék, de azt senki nem mondhatja, hogy nem próbálkozom.

Ami azonban a legmeglepőbb volt, hogy egy tegnap elküldött önéletrajzra ma telefonon reagáltak, és behívtak interjúra.
Ilyenkor minden esetben valami vészvillogó szólal meg a fejemben, és görcs van a gyomromban, de nem az izgatottságtól.
Mintha visszakozni szeretnék, ezerszer átolvasom a hirdetés szövegét és rájövök, lehet, nem is nekem való, vagy minek jelentkeztem erre, biztos valami csicska meló, ha ilyen gyorsan visszahívtak.
De egy interjút megér, nem? De.

Amúgy egy reklámügynökségről van szó, amit nem részletezek, hogy hány éve szívem vágya, hogy ott dolgozhassak, akár csicskaként is, majd felfelé kapaszkodva, de mégis ez az érzés van bennem. És nem mellesleg ez baromi idegesítő. Munkára vágyom egy színvonalas helyen, ami ezzel meg is lenne, én pedig húznám a féket??
Természetesen nem fogom megengedni magamnak azt a luxust, hogy ne menjek el, ám még sosem voltam ilyen éles állásinterjún így őszintén szólva baromira be vagyok rezelve.
Tudom, megnyerő vagyok, kedves, bájos bla bla bla, de könyörgöm?!?! Van egyáltalán valaki, akinek ez a vérében van?

A másik dilemma: jóapám intéz nekem egy munkát. Ami önmagában nagyon meglepő, viszont ott naggggyon szívesen dolgoznék. Nagyonnagyon. És (amúgy fogalmam sincs, honnan veszem, hogy felvesznek a holnapi állásinterjú után rögtön) ha felvesznek a reklámügynökséghez, meg hívnának máshova is, akkor mi a frászt csinálok?

Úristen de bonyolult.

Szóval kb így kavarognak a dolgok a fejemben, ahogy az látszik. És most már megértem azt a több száz pályakezdőt, akik ezzel küszködnek. Mindenkinek sok sikert.

Vidéki kikapcsolódás a csend kedvelőinek

Nem mondom, némi elfogultsággal írok egy kis ajánlót hón szeretett nagyszülői falucskám turisztikai gyöngyszeméről.
Amikor kicsi voltam, mindig érdeklődve próbáltuk felfedezni a falu végén található elhagyott, régi malmot, de annyira félelmetes volt, régi és rejtélyes, hogy távolságtartóan szemléltük.
Aztán nem sokkal később felújították, beleköltöztek, és most egy mesés birodalom áll a romos malom helyén, ami nem mellesleg vendégházként is funkcionál.

A településről annyit, hogy alig 300-as lakják, csendes falucska, de elképesztő táj veszi körül. Kicsit sajnálom, hogy eddig felfedezetlenül maradt, mert adhat olyan csodálatos élményeket, mint az Őrség, vagy a Balaton-Felvidék, csak kicsit mást, hiszen mindegyik más és más.

Naphosszakat lehet kirándulni, elhagyatott helyeket látogatni, a természetben barangolni, és ez mind a küszöbön kezdődik.

Sokan kedvelik a szabadidejüket aktívan eltölteni, ám ez a lehetőség azoknak is szól, akik aktívan, azoknak is, akik passzívan képzelik el a nyaralásukat. Kirándulhatsz, de sütkérezhetsz a vendégház medencéje mellett is. Lovagolhatsz, vagy bebiciklizheted az egész környéket. Sétálgathatsz, vagy felmászhatsz a legmagasabb hegy tetejére.

Egy biztos. Örök élménnyel távozol.

Árai : 

Felnőtt : 4000.-/fő/éj

Gyermek : 2000.-/fő/éj

Turista szállás : 2000.-/fő/éj

Drága? Ez az egy nem lehet kifogás!

Képekért és további információkért kattints a linkre : Malomtanya Vendégház Weboldala

Mindig a rendőrt kell utálni

Ahogyan Kijevben folynak a harcok, a képek, videók az egész világot bejárják. Ezeken a fotókon maszkos tüntetők, védtelen civil emberek és rendőrök vannak. A sajtó és a civil fotós is szereti megörökíteni a szélsőséges pillanatokat, ahogyan a gomolygó füstben kitűnő alakok a szabadságukért harcolnak, vagy éppen egy gonosz rendőrt, aki az "ártatlan" civilt veri gumibottal.

De álljon meg a menet kicsit.
A rendőrök bizonyos rétegekben közutálat tárgyai, mert vagy a túlkapások, vagy korrupció miatt kerülnek egyszer-egyszer az előtérbe. Arra persze senki nem gondol, a rendőrgyűlölő huligán sem, hogyha betörnek hozzá, vagy a családtagjait bántják, kirabolják, akkor hova fordul, az a szerv pedig megteszi, amit tennie kell és jobb esetben időben meg is oldja az ügyet.
Hogy miért utálják őket? Ez olyan, mint a Family Guyban Stewie, aki gyűlöli és legszívesebben kinyírná az anyját, Loist, miközben élvezi, ha kényeztetni, ha enni kap tőle, vagy szeretet kap. Utálni kell valakit, mert különben semleges leszel és nem tartozol sehová. Márpedig abba a kézbe harapni, ami ha nem is enni ad, de megvéd adott esetben, undorító.
Persze a kijevi események egyes felületeken előhozzák az itthoni, 2006-os eseményeket, ahol a rendőri túlkapás divatos kifejezéssé vált. Túlkapott a rendőr, mert gumilövedéket lőtt ki, túlkapott, mert elnáspángolta a tüntetőt gumibottal. Persze a rendőrök szempontjából kevesen ismerik a történetet, és még annál is kevesebbeket érdekel egyáltalán, hogy ennek mi is a háttere.

Akkor elmondom, hogy gyerekként hogyan éltem meg, amikor az apámat 2006-ban felvezényelték Pestre.

Felhívott, hogy megy. Felhívott és elmondta, hogy a műszakja után szóltak neki, hogy van 1 órája, hogy szerezzen egy kis hideg élelmet és menjen vissza a kapitányság elé. Ott egy buszba tuszkolták őket, és felhozták a fővárosba. Napokig aggódtam érte, naponta beszéltünk és én csak néztem a TV-ben a közvetítéseket és az apámért reszkettem. Volt egy este, az MTV székház "ostrománál", amikor nem hívott. Hívtam, de nem vette fel, aztán nem is hívtam többször, mert gondoltam dolga van , és hív, ha tud. Persze hívott szerencsére, de fura volt. Fura volt miután hazajött. Napokig aludt és alig ismertünk rá. Aztán persze egy kis idő elteltével megkérdeztem tőle, hogy mi volt. Nem mondott sokat, de az épp elég volt, hogy ne akarjak többet tudni.
Az akkori országos rendőrkapitánynak kicsit érdekes elképzelései voltak akkoriban a védelemről és a mozgósításról, de ezt hagyjuk. 

Szóval szóba jöttek ezek a túlkapások, és megkérdeztem tőle szemtől szembe hogy miért csinálják?

Biztos hosszabban mesélte el, bennem csak a lényeg maradt meg : "Amikor az Andrássyn toltak minket hátrébb és hátrébb, köveket dobáltak közénk, molotov koktélokat.... Mikor elől álltam, tőlem 3 méterre egy srác, akinek a szája és a szemén kívül a feje nagy része el volt takarva erősen a szemembe nézett és perceken keresztül az anyám, a családom és a gyerekeim halálát kívánta "dögöljetek meg mind!, dögöljön meg anyád, a gyerekeid, dögöljön meg az egész családod!"....és nem tehetsz semmit. Az adrenalin, mint egy jó adag heroin, úgy szökik fel az agyadba és elborul, de nem tehetsz semmit. A gyerekeid arca van a szemed előtt, és ez a barom, aki a halálukat kívánja."
Akkor én is Pesten töltöttem egy napot, és akkor apa is itt volt még fent, de nem szóltam neki, nem akartam, hogy aggódjon. Ő hívott és akkor mondtam el neki. Mondtam, hogy hol vagyok, ő pedig aggódó hangon mondta, hogy véletlenül se menjek az Oktogon közelébe... Pedig ott voltam, de nem mondtam neki.
A híradóban láttam már a meleg szobából a balhét az MTV székháznál. Aztán apa mondta, hogy a rendőr, akit téglával fejbedobtak és meghalt 4 emberre állt tőle a sorban. Akár az én apám is meghalhatott volna akkor, ott. Elvesztette volna 3 gyerek az apját, de ez nem érdekelt senkit... erről nem szólt történet. A rendőrt meg lehet ölni, aki , egy nemzet bábuja, amit mindenki kihasznál. Persze ha a régóta figyelt randalírozót megverik, akkor lógjon! Ennyi. 

Hogyan kell gyászolni?

Lehet, hogy inkább hálás vagyok, hogy 21 évesen eddig "csak" 3 rokonomat vesztettem el, ebből pedig 2 volt a szívemhez közel. Bár igazából teljesen mindegy, hogy ki, hányan, meg a többi szarság. Ez az egész igazságtalan.

Napok óta nagyapa járt a fejemben. Minden nap eszembe jutott, hogy felhívjam őket, de mindig elfelejtettem. Tervezgettem, milyen csokit kap, mert imádja a csokit, legyen az bármilyen. A párommal pont arról beszélgettünk a napokban, hogy megcsinálnám már nekik azt a fényképalbumot, amit terveztem. És erre tessék....anya hív a rossz hírrel. Amikor derült égből jön a villámcsapás, az a legborzasztóbb. Amikor tudom, hogy semmi baja nem volt. Igen, túl volt a 70-en, szedett sok gyógyszert, és pacemakere is volt, pár ez pont, hogy arra van, hogy ne legyen baj.

Szerintem nem fogtam még fel. Innen Budapestről nehéz  helyzethez közel kerülni, ha az több, mint 200 km-re van tőlem. Kicsi óckodok a dologtól. Legszívesebben nem is mennék haza, emiatt soha többet. De nem tehetem meg, és szembe kell néznem a ténnyel.
Azzal a ténnyel, hogy elveszítettem a nagypapámat.
Akinek én volt a gyöngypipije, aki úgy örült a csokinak, bármilyen ajándéknak, mint egy gyerek, aki sosem egy puszit adott az arcomra köszönéskor, hanem sokat egyszerre, aki elegáns, csinos, fess ember volt.
Annyi emlék jön elő most, hogy az szinte kínzó. Ezeket szépen elraktározzuk a tudatalattinkban, ott vannak, de nem foglalkozunk velük. Vajon azért raktározzuk ezeket el, hogy ilyenkor szétmarják a szívünket? Hogy minden elfeledettnek hitt momentum a felszínre törjön és ne hagyja, hogy csendben elbúcsúzzak tőle?
Minden porcikámmal kívánom, hogy ez legyen csak egy rossz álom. Minden percemet neki adnám, ha lehetne és annyi csokit kapna tőlem, amennyit csak szeretne. És minden nap felhívnám, hogy beszélhessek vele. De már nem tehetem. Remélem nem haragszik rám, én viszont kicsit neheztelek. Kivel fogok kirándulni? Ki fog mesélni régi dolgokat, történeteket?
Váratlanul jött. Váratlanul és olyan éles fájdalommal, mint egy villámcsapás. Az embernek nincs is ideje gondolkodni....nem tudja sírjon, azon gondolkodjon hogy mit történhetett, vagy emlékezzen.

Nyugodj békében Nagyapa!

Hogyan is megy a rendőri intézkedés?

A mai napon negyed egykor történt a XI.kerületben egy sajnálatos eset. Vagyis most, 16:13-kor valószínűleg még mindig tart.

A párom és a bátyja boltba mentek, és egy ismerőssel találkoztak, aki párizsit és zsemlét vett mögöttük a boltban. Kézfogás, köszönés, aztán mindenki indult a saját útjára. Vagyis indult volna. Ez a bizonyos ismerős furán össze vissza kezdett járni és a falnak támaszkodva próbált előrébb jutni, majd elkezdett köpködni és összeesett. A fiúk odamentek, oldalra fordították, majd hívták a mentőket. Azok tisztességesen pár perc alatt kint is voltak, de már nem tudták megmenteni a férfit, aki a saját parizerébe fulladt bele. Ez egy nagyon szomorú eset, és még jobban ösztönzi az embert, hogy minden percet becsüljön meg. Csúfos halál.

Aztán jöttek a rendőrök és a szörnyűség folytatódott. A holttestet több, mint 2 órával az eset után sem takarták le és ott feküdt a járda közepén holtan, beliluva. Mindezt a 40fokos betonon, családi időben, amikor a szülők a gyerekekkel játszótérre mennek. Én megértem, biztos valami iszonyat rendőri intézkedés kell egy fulladásos halálnál is, oké, lehet elkerülhetetlen, hogy ott kell hagyni a testet. Az viszont, hogy csak több, mint 2 óra múlva takarják le, és akkor is egy alig fedő szemeteszsákkal, az borzalmas. Arra a kérdésre, hogy ezt miért így kell csinálni, persze csak hebegtek-habogtak. A férfi teste pedig úgy feküdt akkor is a járdán, hogy a fél keze kilógott a kis zsák alól.

Szép.....

Miskolci eltűnések - vigyázzatok magatokra!

Sajnos örök, kiküszöbölhetetlen probléma, hogy naponta tűnnek el emberek az ország minden pontján. Van, aki elmegy otthonról és sosem tér haza, van, akit pedig erőszakkal visznek el. Arra viszont, hogy az adott személy önként vagy erőszakkal tűnik el, nem derülhet fény, csak ha megtalálják a holttestét... vagy még azt sem.
Miskolc Budapesthez képest természetesen kisebb város, de 200.000 ember körül egy ilyen "dupla eltűnés" rövid időn belül mégis ijedtséget válthat ki. Nem jogtalanul.
Tegnap (05.28.) holtan találták meg azt a miskolci, 26 éves lányt, aki a múlt héten tűnt el. Hiába nem volt nyoma idegenkezűségnek a testén, mégsem kizárható a dolog, hogy mégis így történt. A nyomozás ebben az ügyben még folyik.
Ma pedig a 16 éves Kalina Lillának veszett nyoma. A fiatal lány szülei minden követ megmozgattak, a rendőrségen is tettek már feljelentést, eddig eredménytelenül.
Reménykedjünk benne , hogy a két eset között nincsen összefüggés, mindenesetre minden lány és fiú, de főleg a lányok nagyon vigyázzanak magukra! Nincsen jó tanács ebben a helyzetben, hiszen van megakadályozhatatlan szituáció, de legyetek nagyon résen, és éjszaka se mászkáljatok egyedül!

Módosítás : 
A fent említett Kalina Lilla másnap hazament. Azóta sem derült ki, mi volt eltűnésének oka. Valószínűleg magánügy.
Viszont a holtan talált 26 éves, Martinkertváros lány halála kapcsán felmerült, hogy a rendőrség, vagy valaki, aki az ügyet befolyásolhatja, titkol valamit. A boon-on erről az esetről írt cikkben, és kiadott mini-közleményben is az áll,hogy a lány testén semmi olyan külsérelmi nyom nem található, ami idegenkezűségre utalna. Ezzel kapcsolatban egy facebook-felhasználó kommentjére lettem figyelmes. Ami persze abszolút nem mérvadó, lehet egyszerű találgatás, vagy fontoskodás, de állítása szerint a testen igenis fellelhetők voltak brutális bántalmazás nyomai, és valószínűleg a rendőrség terel.

Ez újabb kérdéseket vet fel. Valamilyen szinten érthetően tartják titokban, hiszen ez csak egy mai népbetegség, amikor mindenkinek tudni kell mindenről. Mitől lenne jobb Miskolc lakosságának, ha megtudnák, hogy mi is történt itt valójában. Gondoljunk mondjuk a legrosszabbra. Mi történne, ha kiderülne, hogy egy szervkereskedő banda ütötte fel a fejét a környéken? A pár napos pánik után egy ideig a szülők talán óvatosabban engednék el gyermekeiket ide-oda, de ezzel akkor sem lenne megoldva semmi. Ha ilyen bűnözőkkel van "dolgunk", akkor egy átlag embernek majdnem,hogy kiküszöbölhetetlen, hogy áldoztul essen neki, bármennyire is szomorú ezt belátni. Ezen kívül felmerülhet, hogy a nyomozás folyik, csak a család és a rendőrség tudomásával. Ez sem kizárt.

Illetve Kalina Lilla és Melinda "eltűnése" is mondhatni felesleges riadalmat váltott ki az emberekből, hiszen mindketten előkerültek. Hogy Melinda hogyan került Mosonmagyaróvárra, az pedig szintén nem a publikum dolga, valószínűleg magánügy, magánéleti probléma. Nem kell pesszimistának lennünk.
Bár valljuk be, egy héten belül 3 "meghirdetett" eltűnésnél felmerül az emberben, hogy valami "elkezdődött". Persze ezek után is vigyázzon mindenki magára, lányok, főleg ti.
Ha pedig el akartok pár napra tűnni, legalább egy valakinek szóljatok, aki biztosítja a szülőket/hozzátartozókat, hogy minden rendben van , csak kellett nektek egy kics idő.

Hhhhhhu. Ez ijesztő volt. :)

A társadalom nagy hibái : cigányok. - avagy miért kell félnünk tőlük?

Sok embernek kinyílik a bicska is a zsebében a téma hallatán, és ezzel én sem vagyok másképp. Hiszem, hogy az ember nem születik rasszistának, ahogyan a cigánygyerek sem tolvajként csusszan ki az anyjából. A tapasztalatok teszik az embert azzá, aki. Miért kellene a magyar embernek rettegve sétálnia az utcán, a saját utcájában, amiben bérli/ törleszti tisztességesen a lakását, amely kerületben (városban) becsületesen fizetett adójából elvárja, hogy biztonságban élhessen. Miért engedhetnek meg bármit maguknak, és ezt az ország miért hagyja? Igen, lehet mondani, hogy magyar állampolgár, meg azt is, hogy van tisztességes cigány is. Tudom, én is ismerek nem egyet. Ismerek gazdagot, ismerek szegényet, anyagi helyzettől függetlenül tisztességesen élnek, és nem veszélyesek a környezetükben élő összes emberre. Pláne ha az illető magyar, és nem szimpatikus nekik.
A minap történt meg velem a következő eset. A párommal a 6-os villamoson utaztam a Széll Kálmán tér irányából, amikor az egyik megállónál (Nyugati...mi más?) felszállt 4 cigány fiatal. Először csak az szúrt a szememet (az orrommal érzékelhető ocsmány bűzön kívül), hogy mindenféle gátlás és emberi érzelem nélkül dobálta el a szotyi héját. Mintha a nyílt utcán tenné. Majd körénk gyűltek és szekáltak engem, dobáltak szotyival. Az a baj, hogy komolyan mondom megfordult a fejemben, hogy mondok nekik valamit, és nem érdekelt volna, bármit csinálnak velem. Az emberi együgyűség, ostobaság, férgeskedés a legundorítóbb dolog, amit egy ember(?) tehet. Pedig akárhogy takargatta volna a sajtó és a rendőrség, ha megvertek volna, megtették volna. Lehet nem érdekel.

Miért tehetik meg azt, hogy elfoglalnak négyen egy fél villamost, szemetelnek, bliccelnek. Tényleg. Mi lett volna ha jön az ellenőr? Valószínűleg még ő kért volna elnézést , hogy a méltóságos urakat merte megszólítani. De amikor nekem nincsen bérletem, mert lakást fizetek, tanulok, nincs pénzem szinte ételre se, az nem probléma. Ha a cigány bliccel, az egy megoldhatatlan probléma a BKK számára, de ha egy normális, dolgozó, tanuló MAGYAR ember teszi ezt, arra a lehető legnagyobb büntetést szabják ki. Kérdem én, miért nem vadásznak a cigányokra az ellenőrök? Hiszen az év végén el kell számolniuk a büntetéseik számával, és ha csak a tömegközlekedő cigányokat ellenőriznék csak, talán olyan prémiumban részesülnének, mint a vezérigazgató úr.
Sajnálatos, hogy a saját hazámban fogamat összeszorítva kell a villamos ablakán kibámulnom fiatal lányként, a táskámat erősen magamhoz szorítva, nyugodtságot álcázva, különben halott, vagy kirabolt , vagy megerőszakolt, vagy megkéselt ember vagyok.
Akar ezen egyáltalán valaki változtatni? Vagy annyira a fejünkre nőttek, és olyan sokan vannak, hogy fellázadnának? Miért nem lehet úgy csinálni, mint kínában??? Cigányoknak csak egy gyerek után jár segély, aztán nem. Kötelezni őket munkára, vagy ugyanúgy csak 3 hónapig hagyni őket segélyen, ahogyan a magyarokat is. Ja igen. Bocsánat. A magyar embernek 3 hónap után minden szart el kell fogadni, mert állambácsi nem engedi élősködni magát őket. Hát tessék. Erről van szó. Védjétek csak őket.

Ajánló

Olvasnivaló : 

www.ezazentortenetem.blog.hu

igaz történet egy életről, egy sorsról

Egy kis személyes..

Régen írtam már személyes dolgokat, de most megragadom az alkalmat. Kicsit összeszorult a gyomrom, jó és rossz érzések kavarogtak bennem, amikor megláttam egy ismerősöm, barátnőm fényképét, ami a keszthelyi Balaton parton készült.

Fura, most döbbentem rá, hogy egy kicsit ragaszkodom ehhez a helyhez, mármint Keszthelyhez. Csupa fura és rossz élménnyel kezdődött, ezért kicsit keserű szájízzel, de boldogan gondolok vissza erre a helyre.

A történet a következő.

2011 nyarán a barátom bátyjáék nyitottak egy romkocsmát Keszthelyen. Nem sok van, így aki ismeri kitalálja, aki nem ismeri a helyet, sajnos már nem is fogja, mert bezárt, és új hely nyílt a helyén. Durva egy hónapot töltöttünk akkor külön, nem találkozunk sokat. 2-3 napokat, másfél hónapot töltött ott. Ekkor kezdődött minden. Mikor lehetőség nyílt rá leutaztam hozzá, megismerkedtem az ottaniakkal, de igazából nagy ismeretség nem alakult ki, ugyanis, akivel tartottam volna a kapcsolatot, kiderült, hogy (bár szolid hölgyemény vagyok, ez pedig az internet, de kénytelen vagyok így fogalmazni..) egy oltári nagy kurva, és rámászott az én barátomra is....na igen. Nem is ez a lényeg, hanem , hogy elindult a dominó. Hónapok teltek el, és nem tettük be a lábunkat a városba, aztán október-november környékén (a frász se tudja már) elkezdtünk lejárkálni hétvégékre. Egy kis buli, egy kis haverkodás, állati jó hangulat. Minden hónapban legalább egy hétvégét ott töltöttünk, míg nem a főnökékkel is sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, hogy megkértek (és szívesen tettem) , hogy segítsek be, ha van kedvem. Volt, mert ott laktunk, gyakran ingyen fogyasztottunk stb..

Addig-meddig ment ez, míg lefixáltuk, hogy ott fogunk dolgozni a nyáron. 

Június elsejével el is indult a lavina. Sajnos nem sok időt tölthettünk ott, mert bizonyos hatósági okok miatt bezárni kényszerültek a tulajdonosok. Akkorra már nem volt rózsás a helyzet több tekintetben, de találtunk egy másik melót. A Balaton partján egy büfében dolgoztunk...az egyik legforgalmasabban. 2 hónap iszonyat gályázás. De megérte! Nem ám pénzügyileg..úgy nem. De minden más tekintetben. Rengeteg új embert ismertünk meg, sok új élménnyel gazdagodtunk, főleg jókkal.

És ami a legfontosabb : a balatoni bulik felejthetetlenek. Az érzés, amikor az esti 26 fokban szabadtéren egy komplett part áll a rendelkezésedre, lépten-nyomon szórakozóhely, fiatalok, zene, jó társaság, hajnalig bulizás.

Nappal pedig napozás, fürdés.

Igaz, a Balaton nem a Karib-tenger, de társaság nélkül az is csak egy szép hely marad. Mindent az emlékek szépítenek meg. Amikor minden egyes négyzetméterről van valami , amitől mosolyognod kell, de az se baj, ha sírnod. Érzelmek kössenek oda. Nem élnék ott soha, de ha tehetném minden nyaramat ott tölteném! Azokkal , akikkel eddig is!

vége.