Amíg össze nem törsz...

Mennyit bír az ember? Hol a határ lelkileg, fizikailag, szellemileg? Honnan merítsünk energiát, amikor már visszakapaszkodni sincs kedvünk? Mit tegyünk, ha úgy érezzük, soha, semmi nem lesz már jó? Hol van a boldogság, aminek fénye egyszerre csak kihuny a szemünkből?

Nem tudok tudományos pszichoblablát írni. Nem vagyok hozzáértő, nem vagyok viselkedéselemző. Egyszerűen csak élek. Élek és tapasztalok, próbálok boldogulni, amikor más már feladta volna.

Tanulj tőlem.

Néhány hónapja kezdődött egy mámoros, izgalmas időszak az életemben. Megismerkedtem valakivel, aki más volt, mint aki most van.
Csúnya dolog?
Mi?
Megismerni valakit?
Nem kerestem, jött. Besüvített az életembe, mint egy hurrikán, tornádó, ciklon... nevezzük bárminek.
Szóval elkezdődött az ismerkedés. Úgy tűnt, megváltozik az életem és fenekestül felfordul. Sodródtam az árral és nem törődtem senkivel és semmivel, csak magammal. Először életemben. Először tettem félre mindent, és csak jól éreztem magam. Élveztem, hogy küzdenek értem, élveztem, hogy kellek még valakinek. Ez tartott 2-2,5 hónapig, majd, mintha ezért a felszabadult időszakért kaptam volna egy büntetést. Bár nem tettem semmi rosszat. Nem tudom, miért kaphattam volna büntetést. Olyan volt, mintha az élet röhögve lóbálná előttem a tollas végű macskajátékot, csak nem hallottam, hogy közben kiröhög. Néha hagyta, hogy picit elkapjam és élvezzem, aztán elhúzta. Látta, hogy nagyon belelendülnék, majd kidobta a picsába, mert már nem volt kedve ezzel a hülye macskával játszani.

A nyakamba szakadt mindent egy csapásra.

A fiú eltűnt mellőlem. Szép lassan, csendesen sétált ki az életemből. Utálom, ha hülyének néznek. Nem vagyok szomorú.. inkább dühös.

A párom munkája ismét bizonytalanná vált. Ezzel a megélhetésünk és a kapcsolatunk is. Persze ez sem biztos még, de az ember akarva akaratlanul elkezd sakkozni magában a lehetőségekkel. Többször előfordult már és nem bírok ki még egy ilyen időszakot. Nem tudok megint anyagi biztonságot adni két embernek abból a pénzből, amit "keresek". Idézőjelben... mert nem valami sok.

A munkahelyemen olyan változások jöttek, ami olyan mértékű stresszel jár, hogy fizikai tüneteket produkálok. Egész nap görcsben vagyok és otthon sem tudok leereszteni. Igazából teljesen mindegy, hogy hova megyek és hol töltöm az időmet, az életem minden területe sérült.

Szóval a munkahelyem.. ahol napi 9 órát töltök, megkeseríti az életemet.
Amikor hazaérek és viszem haza batyuban a trágyát, beleöntöm a párom nyakába akaratlanul. Ekkora sz@rral teli batyuval mindenki megbotlana otthon is, sík terepen.
Így a kapcsolatom sem áll túl fényesen.

A lakás, amiben lakunk, családi hagyaték. Rokon nevén van, szívességi bérlők vagyunk. Barter. Mi fizetünk mindent egy rakás szemétdombért, hogy az, amíg ki nem raknak minket, ne haljon le jobban... Cserébe bérleti díj nélkül lakhatunk ott.
Csak a bökkenő az, hogy a rokonság ezt kiasználva havi 30ezer forint plusz kiadást varrna a nyakunka... mert hát úgyse' fizetünk bérleti díjat.. Igazán rendezhetnénk a hitelüket, amit a ház a panelprogramra vett fel.
Ezzel kapcsolatban azonban a kommunikáció nem túl gördülékeny. Valahogy elfelejtették velünk közölni, hogy ez januártól él .Így a februárt úgy kezdtük, hogy 40 ezer Ft tartozás. Tessék?? Plusz rezsi, természetesen. Aztán jön a fenyegetőzés, hogy kiraknak minket... ja igen, meg majd az egész család ránk fog fújni.. Remekkkk. Abszolút nincs rajtunk nyomás....
A lakás kb 50 éves, ahogyan bizonyos berendezési tárgyai és  a falak, padlók. Ezért fizetünk ezzel együtt annyit, mintha kivennénk egy lakást. Kezdi baromira nem megérni ez az egész.
Jah és persze rendszeres az esti, menetrendszerű hívás a szomszéd házból, hogy milyen semmirekellők vagyunk. Ebben a hónapban, miután mindent kifizettem, 20 ezer forintból éltünk (?) ketten. Tényleg semmirekellők vagyunk...

Szóval a probléma: párkapcsolat, pénz, munkahely.
Az élet nagyjából ebből áll. Egyedül a barátokkal nincs baj, de inkább ezt is lekopogom. Félek és minden percben sírnék. Ordítanék, bőgnék, ahogyan a torkomon kifér.

Nem látok ki a gödörből és kezdek fizikai tüneteket produkálni. Vérzik az orrom, random beszédülök, késik a menzeszem, szúr a mellkasom, zsibbad a bal karom, fáj a fejem.

Hol van a kiút? Nem tudom.

Tarts ki.

Soha nem adatott meg...

Nekem soha nem adatott meg:

• külön TV a szobámban
• számítógép tinikoromban
• vagány zenelejátszó
• világítós, zenélős cipő
• családi autó
• nyaralás akárhol
• divatos ruhák
• anyagi biztonság
• színházi esték
• repülés
• külföldi nyaralás (egynél többször) - azt az egyet megbecsülöm és őrzöm az emlékét
• hobbik - sosem volt rá pénz, helyette festegettem, rajzolgattam otthon, a saját világomban éltem
• teljes szülői jelenlét - hamar a saját lábamra álltam
• karácsonykor temérdek ajándék a fa alatt - anya minden összekuporgatott pénze és szeretete volt minden apróságban
• fesztiválok

Ezek miatt legalább annyira lábad könnybe a szemem, ha arra gondolok, hogy milyen jó is volt nekem, vagy épp az jut eszembe, mennyit nélkülöztem.
De ez semmi ahhoz képest, hogy mennyit fogok még nélkülözni..és mennyi csalódás ért.
Amíg otthon laktam, anya megoldott mindent. Minden rosszat jóvá alakított vagy legalábbis próbálta és ezt nagyra értékeltem és értékelem a mai napig is.
Most, hogy ezt egyedül vészelem át, sokkal nehezebb. Ez már nem a gyerekkor, amikor gondolkodás nélkül fordulsz segítségért Hozzá. Erősködsz, hogy a saját lábadon állsz, de a lábad még nem fejlett és folyton csak összerogysz. Mint egy kártyavár, úgy omlik minden össze körülötted és fogalmad sincs, mikor érsz célba.
Mikor lesz az, amikor egyenesen előre kell néznem és nem kell erőt merítenem a múltból?
Mikor következik az be, hogy minden elszenvedett rosszból tanulni tudunk?

A zabinővér története

Mi a legnagyobb fájdalma egy egykének? Igazából, amíg ez az állapot nem változik, nem érzékelsz "jobbat" addig tökéletesen jó egykének lenni. Tényleg nem kell semmi osztozkodni gyerekként, de most, 22 évesen kezdem látni, mennyire hiányzik valaki, akire mindig számíthatok.
Félreértés ne essék, nem panaszkodom, és az édesanyám mindennél fontosabb nekem, de szembesülnöm kell egy olyan helyzettel, amire nem gondoltam 10 éve, amiről azt hittem, sosem lesz nagybetűs PROBLÉMA és nem okoz majd tényleges fájdalmat. Pedig de.

Szóval ugye a szüleim elváltak bla bla bla.. Apa újranősült és született egy féltesóm, egy húgom... bla bla bla.
Ő most 10 éves, én pedig majdnem 200 km-re lakom tőle, pedig úgy szeretnék az oltalmazó nővére lenni, hogy belepusztulok.
Van ám neki még egy zabinővére. Az anyja előző házasságából..mondjuk ő annyi előnnyel indul, hogy vele él.
Őt tartja testérének, ez biztos. Vajon engem minek tart? Tudja, hogy testvére vagyok, de vajon érzi is?

A szoros kapcsolattartást az anyja akadályozza. Mert egy féltékeny kurva, és nem engedi, hogy az első gyerek is ugyanúgy élvezze, hogy van apja, mint az ő gyereke, akit apám a saját lányaként nevel, így nem nagyon kellett szeretet nélkülöznie.

Évente kb kétszer látom a húgom. Igen, ez nagyon kevés. Minden áldott alkalommal olyan, mintha 10évet öregedtem volna, ő pedig egyre nagyobb.
Szeretnék én lenni az (ugyanis 13 év van köztünk) aki megvédi. Természetben ugyanis ugyanolyan heves, hisztis, önálló és nagyszájú, mint én. Ez a kombináció pedig sok vicces szitut szülhetne, ha lenne rá alkalmam. De nincs.
Nekem az marad, hogy később értesülök, hogy meccse volt, és nyertek. És büszke vagyok rá, de ő nem tudhatja.Tudhatná, de ugye le vagyok tiltva róla.
Mindegy.
Ha nagy lesz, én akkor is itt leszek. És csak remélem, hogy lesz egyszer alkalom arra, amikor valamiért majd CSAK ENGEM keres. :(

Albérletbe kutyát, kisállatot? Kitiltva? Tilos? Miért ellenzitek?

Szembe kell néznem azzal, hogy az emberi kegyetlenség és butaság borzalmasan nagy arányban van jelen jelenleg ebben az irigylésre nem éppen méltó országban.
A tisztességes emberek dolgoznak egész nap potom fizetésért, és mivel hitelt nem mindenki tud/akar igényelni, így ezt a kevést fizetést is hajlandó albérletre költeni.
Az albérletek árai nevetségesen magasak, tapasztalja ezt mindenki, aki találkozott már ezzel, aki került már ilyen helyzetbe.
Aki állatot tart? Az meg menjen az utcára aludni!

Az állat kártevő? Kiskutyát nem engednek magunkkal vinni olyan lakásba, ahol hemzsegnek a csótányok, hangyák, esetleg rágcsálók is. És lehet gyönyörű, ikeás lakásod, ha éjjel a csótány eszi a 200.000 Ft-os konyhabútorodból a morzsát.
De kutya nem mehet.

Igen, talán néha hullik a szőre, de feltalálták a porszívót, amit tapasztalt kutyatulajdonos vedlési időszakban akár naponta is használ...ennél szerintem nincs tisztább.
Lehet, hogy ugat, ha valami járkál a lépcsőházban, de amint odébb megy, a kutya is abbahagyja.
Neked volt kutyád? Kedves te, aki úgy adod ki a lakást, hogy kisállat nem mehet? Ha volt, akkor milyen érzés lett volna olyan helyzetben lakást keresni, amikor a kutya a hónod alatt szintén csak egy kuckóra vágyik, de mindenhol rád csapják az ajtót?

Ez Magyarország kérem szépen!

Szégyen.

A kutyám...

A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban.

Elmondhatom neki is, de elmondom most mindenkinek...

Bella egy rossz sorsú kutya volt. Mikor először találkoztunk a kezembe kapott, de láttam, hogy csak fél, hát újra próbálkoztam. Belekapott még egyszer, majd elfordult, mert nem hitte el, hogy egy idegen így is közeledhet felé. Hát megközelítettem harmadszorra is. Ennek már jó ideje, és többet nem harapott meg.
A gazdái valószínűleg bántották, az egyik lába törött, rosszul forrt össze. Mikor megtalálták, a körmei ki voltak festve. Várom a pillanatot, hogy találkozhassak azzal, aki ezt tette ezzel a csupaszív tüneménnyel.

Amikor először járt nálunk, már érezte, hogy szeretve van. Már akkor szerettük, pedig még nem is voltunk a gazdái, még nem volt a családunk tagja. A nyakunkban lógott, játszott velünk, nyalogatott. Nyoma nem volt annak a bizonytalan kis lénynek, akit az első találkozásunkkor láthattam.

Aztán hozzánk költözött, végleg. Bekuckózott, elfoglalta, birtokba vette a területét és lefeküdt aludni.
Bár mindketten kutyatartók és szeretők voltunk és vagyunk a párommal, nehézségek sora következett ezután. Ezek a bonyodalmak valószínűleg  hányattatott sorsa, nehéz múltja miatt vannak, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy újra és újra próbálkozzunk, hogy helyrehozzuk, hogy kijavítsuk, amint más elrontott, és, hogy egy stabil, szerető világot építsünk fel neki.

A lakásba nem enged be senkit. Árgus szemekkel figyeli, ki meri a szemét ránk szegezni, ki mer hozzánk szólni vagy persze hozzánk érni! Véd, mert valaki szereti, és azért ő mindent megtesz.
Persze nem egyszerű, hiszen vendégeket nem tudunk fogadni, de... kinek kell vendég?? :)
Az utcán néha megugatja, aki nem szimpatikus neki, és ha bal lábbal kel fel, még azt is, aki igen. De ha velünk van, mindennél boldogabb.

Amikor hazajövök a derekamig ugrik fel, ha sétálni megyünk, pörög-forog örömében és játszani hív. Ha elengedem futkározni a parkban, körbe-körbe rohangál, szinte látom, ahogy mosolyog..mit mosolyog? vigyorog! Az öröme pedig kivédhetetlenül rám ragad. Ha ő boldog, én is boldog vagyok.

Ha szomorú vagyok, mellém bújik, vagy akár velem is alszik. Szeret bújni, és van, hogy ő a nagykifli! Mindig hozzám kell érnie, akár csak egy kis ponton is, hogy jelezze, ott van nekem, és, hogy érezze, én is ott vagyok neki. Ha sírok leül velem szembe és csak néz. Néz a tiszta tekintetével, nyugalmat árasztva, és ha szólok neki, nem habozik. Jön, hogy megvígasztaljon, hogy lenyalogassa a könnyeimet és hozzám bújjon.

Ha egyedül érzem magam, akkor sem vagyok egyedül. Olyankor ideül mellém, én pedig csak kibeszélem neki minden fájdalmamat. Ő pedig úgy tesz, mintha értené.. de ha nem is érti, tudja, hogy szükségem van arra, hogy ott legyen mellettem. Ahogyan mindig.

Legyen reggel, amikor annak örül, hogy egy új nap indul, legyen délután, amikor hazaérek, amikor annak örül, hogy végre megérkeztem, vagy az esti punnyadás, amikor hármasban a TV elé kucorodva készülünk alváshoz.

Egy kutya egy életre nyomot hagy. Minden tette, minden kedvessége, minden mozdulata.
Szeresd te is feltétel nélkül, mert ő így szeret.
Ő akkor is szeret, ha rosszat csinál és rácsapsz a fenekére. Akkor is, ha a helyére küldöd, mert nem érzed úgy, hogy hangulatod lenne hozzá.
Ő vár.
Türelmesen vár, míg jelt adsz, és akkor jön és eláraszt végtelen szeretetével.

V.

Örökbefogadás! Azt hiszed egyszerű?

Hála Istennek olyan szituációba keveredtem, hogy a barátommal eldöntöttük: kell a gyerek! De nem ám embergyerek. Egy kutya.

Egyikünk sem élt még háziállat nélkül, és mivel az együttélés rögös útjára léptünk, úgy gondoltuk, ha lúd, legyen kövér.

Elindultam a kutyakeresés rögös útján, de sokkal nehezebb volt, mint azt hittem volna valaha is.

Aki azt hiszi, hogy ez úgy működik, kinézel egy kutyát és mész is érte, téved. Félreértés ne essék, támogatom az odaadó figyelmet a menhely és kutyamentők részéről, csak az én szemszögemből (tudom, hogy nagyon jó kutyatartó vagyok) kicsit lassúnak, vontatottnak és feleslegesnek tűnik ez procedúra. Gondolom ezt mindannak ellenére, hogy tudom, a kutyákért (cicákért stb..) teszik ezt. Én mégis szenvedek vele.

A történet a következő:

Mikor eldöntöttük, hogy kutyát szeretnénk, leszögeztük, hogy csak és kizárólag menhelyről vagy felesleges szaporulatból hozunk kutyust. Vettem is volna (ha lett volna plusz pénzem rá) de nem, mégsem. Csábító egy gyönyörű Jack Russel, vagy egy Tacskó, de nem. Az elveimet nem adtam fel.

Az összes budapesti állatmenhely kínálatát végignyálaztam, a paraméterek pedig  a következők voltak:

• maximum 1-1,5 éves (csak azért, mert tanítgatni szeretnénk)
• kistestű, max 40 centi magas (lakásban tartás miatt)

ennyi... és mégsem volt nagy a választék. A menhelyi kutyák túlnyomó többsége a közepes termettől a nagyig terjed, a kicsiket gondolom elkapkodják.

Ekkor ütköztünk problémákba.

A menhelyek nagy része Pesten peremkerületekben, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helyen található. Ez egyrészt érthető, másrészt munka mellett nagyon nehezen összeegyeztethető a menhelylátogatás. Ugyanis magamat ismerve nem tudok csak úgy rábökni egy kutyusra, hogy "ő kell". Na mindegy...

Ekkor jött a terv, hogy nézzünk állatmentőket. Az talán gyorsabb, rugalmasabb.

A Miskolci Állategészséügyi Központ Támogatói Köre indult a segítségemre, mert elkeseredésemben, és döntésképtelen helyzetemben hirdetést adtam fel, hogy kutyát keresek. Ők jelentkeztek és "felkínáltak" 5 kutyát. Én kiválasztottam egyet, pár nap volna esedékes volt a fuvar ide fel, és lett is volna kutya.

DE! -minden tiszteletem az ott dolgozóknak és önkénteseknek, ám ekkorát még sosem csalódtam. 

A kiválasztott kutya talán még másnak elpusztult, de nekem erről senki nem szólt. A szállítás előtti napon beszéltem a hölggyel, akinek még mindig halvány gőze nem volt, hogy melyik kutyáról beszélek, pedig akkor, abban a 2 napban többször telefonáltunk. Említettem neki, hogy a kutyus képe alá Facebookon a gyepi odaírta, hogy már nincs a telepen. Gondoltam a mentők elhozták és indul lassan hozzám.

A nagy frászt.

A kutya elpusztult.

És nekem erről senki nem szólt.

Várhattam volna örökké.....

Dügös voltam és szomorú. Már választottunk neki nevet is, és vártuk nagy-nagy szeretettel. A dühtől csak jobban felélénkült bennem az akarás és a munkahelyemen, könnyeimmel küszködve kerestem kétségbeesetten a potenciális házi kedvencet.

...de szerintem megtaláltam, túl is vagyunk az első találkozáson.

A kutyus egy 1 év körüli foxi-csivava-minden mix. Gyönyörű mintázat, tündéri pofa, gombszemek.

Antiszociális, ugatós, odakapós, de nekem mégis ő kell! Nevelgetni akarom, foglalkozni vele, megtanítani arra, hogy nem szabad így viselkedni.

Holnap házhoz jönnek, hogy a környezetet is szokja. Remélem jó lesz.. még mesélek majd :)

You gotta work, bitch

Lejárt a próbaidőm.

Életem első bejelentett, hivatalos és állandó munkahelyén immáron több, mint három hónapja dolgozom.

Bár megmondom őszintén nem tetszik. 

Nem, nem a munkahely, mert azt úgy-ahogy szeretem, hanem maga a dolgozás, hogy ilyen ékes magyarsággal fogalmazzak.

Úgy érzem magam, mint egy törött szárnyú, árva veréb, aki soha többé nem fog tudni repülni és csak ázik az esőben. Aztán eláll az eső, megrázza magát, megszárad, majd mikor már teljesen száraz, újra elkezd esni.

Nyilván el kellett jönnie ennek a pillanatnak, időnek is, de még ennyi idő távlatában sem sikerül ezt megszoknom. Nincs az az isten, hogy én ehhez hozzászokjak, pedig most már ez vár rám még legalább 40 évig...te szent ég!

Amúgy nagyon féltem, hogy újként hogyan fogok tudni beilleszkedni a társaságba, de pár nap után rájöttem, hogy nem kell szelídkednem, visszahúzódónak mutatkoznom, mikor nem vagyok az. A legjobb taktikának azt láttam, ha magamat adom teljes egészében. Minden idegesítő és szerethető tulajdonságommal együtt. Így csak azt a tanácsot tudom adni, kedves pályakezdő sorstársaim, hogy ha ide kerül a sor és féltek (mert mondjuk visszahúzódóak vagytok, félénkek, nem túl barátkozóak),akkor sem kell álarcot húzni, mert nincs értelme. Olyan ember vagy körülvéve, akikkel (jobb esetben) évekig együtt fogsz még dolgozni, és a személyiségedet, lelkedet nagyon megterheli egy "álca".

Szóval girlpower, hogy ezen méltán divatos 90-es évekbeli kifejezéssel éljek :)

Belecsöppenni a munkaerőpiac zavaros világába.

Amikor az ember fia/lánya gyerek, minden vágya, hogy ne függjön senkitől, hogy azt csinálhassa, amit akar, hogy a saját pénzéből azt vegyen meg magának, amit szeretne. Vagyis nagyjából így képzeljük el a felnőttlétet gyerekként. Önéllónak, csodálatosnak és szabadnak. A nagy túrót.
Valószínűleg emberek milliárdjai tudják milyen dolgozni, milyen felnőttként a saját lábadon állni, azonban, amikor ennek a küszöbéhez érünk, minden olyan ijesztőnek tűnik.

Ijesztő, és borzalmas makacsan kapaszkodom, a már vissza nem hozható diákéletbe, ami a szabadságot jelentette. Most, így a vége felé mindent megadnék, hogy újra kezdhessem a legelejétől. Borzalmas a tudat, hogy ezentúl (ha csak máshogy nem alakul) másnak a rabszolgája leszek, és előre megtervezett olajozott gépezetbe kell olyan gyorsan beleugranom, ahogy csak tudok.... úgy, hogy ne essek ki.

Ma voltam egy állásinterjún reggel 11kor. Egy híres-neves kuponos cég keres partner menedzsert, és személyesen hívtak fel az ajánlattal kapcsolatban. Én boldog voltam, Isten látja lelkem, az. Szinte biztos, hogy engem vesznek fel, és ez megrémít. Engem? Mert? És akkor hogy leszek szabad nyáron?? Hogyan fogom hazamenni Miskolcra? ...vagyis mikor?? Hogy lesz ezentúl?? A végtelennek tűnő, semmittevéssel körített nyarak, a szabadság és a féktelen bulizás...hát ennek vége.
Be fogok lépni egy kapun, ami egyrészt megélhetést teremt nekem, másrészt biztonságot, bár a kettő nem sokban különbözik manapság, közben pedig elvágják a köldökzsinórt. Azt, ami kétségbeesetten kapaszkodom még mindig.

Csaló marketingcégek - kétségbeesett álláskereők : 100 - 0

Amint azt az előző bejegyzésemben közöltem, lázas álláskeresésben vagyok. Így botolhattam bele természetesen (hozom a formám) Budapest (és amúgy országos, Miskolcon is van irodájuk) egyik csaló marketingcégébe.
Az álláshirdetés a következőképp hangzik: ( ITT található a Workania oldalán)

Akár középfokú, bármilyen végzettséggel rendelkező, sikerorientált embereket keresnek.Tárgyalni kell, új ügyfeleket felkutatni fix munkaidőben fix+jutalékos bérezéssel.
A honlapjukon (katt ide) milliónyi partner felsorolva. Olyan referenciák, mely láttán mindenkinek kedve támad egy ilyen fiatalos csapatban dolgozni. Tehát megpályáztam az állást én is.
Az első gyanús dolog az volt, hogy még a lassan 100 db elküldött önéletrajzom folyamatos feldolgozás alatt áll, vagy lezárták és nem kellek, ők még aznap kiválasztottak, mert "önéletrajzom alapján megfelelek".
Természetesen örültem, mint majom a farkának. Kirittyentettem magam, és belevágtam az állásiterjúk körforgásába természetesen hatalmas elszántsággal és lendülettel.

Csalogató volt továbbá az is, hogy az irodájuk a Váci utcában van, gondoltam "húha".
Megérkeztem, természetes 10 perccel a kezdés előtt, hogy jó benyomást keltsek. Mikor felértem, egy lakás méretű irodának mondott helységbe csöppentem, ahol egy rövid, szőke hajú, bárgyú titkárnő fogadott, de nagyon rendes volt, közvetlen. Csak éppen a bokatörés határán botladozott a 20 centis leopárdmintás magassarkújában. Kezet fogtunk, majd közölte, hogy üljek le bent, hoz egy interjús lapot. Bent már két srác ült, lázasan gondolkodva a feltett kérdéseken. Miután a titkárnő lefolytatott egy elég valószínűen személyes traccspartyt a mobiltelefonján, odahoztam nekem is a lapot, melyet próbáltam a lehető legmegnyerőbben kitölteni. Én hülye.
Ezalatt érkezett meg az irodavezető, aki egy feltűnően fiatal és nagyon jókedvű Gábor nevezetű srác volt öltönyben, aktatáskával, ahogy annak lennie kell.
Ekkor kezdtem azon gondolkodni, hogy milyen iroda ez?? Az előtérben, ahol a titkárnő ült, volt egy pult, a belső szoba pedig egy garzon méretű terem egy asztallal, egy sarokülővel. A tér pedig ketté volt választva egy üvegfallal, ott volt az "iroda". Kérdem én: ez milyen iroda? Nincs munkaterület! De még ekkor sem jöttem rá, hogy valami nem stimmelhet, azzal körítve sem, hogy üvöltve bömböltek a legújabb diszkóslágerek, mely szintén komolytalanságról tanúskodott.
Miután a két srác letudta az interjút, én következtem. Szinte a belem kiverejtékezve léptem be életem első állásinterjújára. Gábor meglehetősen kedvesen fogadott, hellyel kínált, majd elkezdett belőle ömleni a mondandó. 10 percen keresztül megállás nélkül csak a céget fényezte, néha pedig egy-egy kérdést feltett a hallottakkal kapcsolatban, melyre a mézes-mázos előadás és a vakítás miatt egyértelmű igen volt a válasz. Ennyi volt mindössze az én szerepem az interjúban.
A végén közölte, hogy 2 főt fognak a pályázók közül kiválasztani, akik egy próbanap keretén belül majd megismerkedhetnek a céggel és a tevékenységgel, azt mondta 17:30-ig jelentkeznek, ha megfeleltem, ha nem akkor többet nem találkozunk. Meglehetősen okosan felépített taktika volt.
Adrenalintól felspannolva vártam a fél 6-ot és igen! Hívtak! Repestem az örömtől, mint az állat, de valamiféle női megérzés kezdett rajtam úrrá lenni, mert olyan azért ritka, hogy más másnap reggel kilencre mennem kell. SŐT! Nem is abba az irodába, ahol voltam, hanem egy egész másikba, ahol ráadásul  a kapucsengőre se a Blue Marketing név lesz írva. A vészféket behúztam, és tettem egy próbát, rákerestem az interneten egy kicsit tüzetesebben a cégre, és amit találtam, az felháborító.

Egy székhellyel kb. 4 céget "működtetnek" valószínűleg illegállisan. A székhely az a másik cím, ahová mennem kellett volna "próbanapra" a Váralja utcába.
Többek "élménybeszámolóját" találtam meg gyakorikerdesek.hu-n, melyeket inkább bemásolnám, beszéljenek maguk a száraz tények:

"Blue marketing Kft:Profession.hu-n hirdetnek most, ugyanaz a házalós munka,mint a Marketing and advertising. Ne dőljetek be nekik,nézzétek meg az ingyenes céginformációban, ugyanaz a céghely: 1013 Budapest, Váralja utca 3. ISMÉTLEM,NE DŐLJETEK BE!!!"

"Én múlthéten voltam a Blue Marketing-nél interview-n és próbanapon is! :D Kicsit vicces a cég, az interview-n közölte a magyarul alig beszélő nagyon pöpecűl, külföldiül kinéző manus, hogy irodai melóról van szó, ,,gesztusokat" kell értékesíteni prémium ügyfeleknek, vezetőknek, polgármestereknek, egészségügyi szakembereknek, ezek a gesztusok meg ilyen turisztikai bigyók, amiket megvehettél 6ezerért, aztán meg olcsóbban tudtál menni wellness-elni. Másnap behívtak próbanapra, örültem, mint majom a farkának, csak amikor bementem, koppantam! Rögtön úgy kezdték, az amúgy teljesen agymosott barmok, hogy megyünk Törökbálintra, én meg néztem, mint majom, hogy mi van. Még itt sem esett le, gondoltam címlista van, meg előre lebeszélt tárgyalások, gondoltam adok neki egy esélyt. Leértünk Tbálintra és úgy nézett ki, hogy az idióta, egyfolytában magában röhögő gyerek, konkrétan futva, bement minden boltba, rendőrségre, intézménybe és azok vezetőire akarta rátukmálni ezeket, mondanom sem kell, előzetes egyeztetés nélkül. Mondanom sem kell, hogy egyet sem adtunk el. 2 óra után, meguntam a rohangálást és hazamentem. Ma meg a Marketing One hívott fel, hogy menjek be holnap, de felejtős! A kúrva anyjukat az ilyen cégeknek! A sales, értékesítés, nem ÜGYNÖKI munka!"

"Én ma voltam ennél a Marketing&Advertising gagyicégnél, ez egy vicc, amit sejtettem is, de kíváncsi voltam. Kb 10 percig tartott az ún. interjú a szőke plasztikmacával, aki egy bemagolt szöveget darált, hihetetlen antipatikus stílusban, nagy szavakat használva, semmit mondva. Kerüljétek el őket!"

"Engem hétfőn hívtak be próbanapra. Most találtam meg csak a róluk szóló dolgokat, mert már Advertising Kft néven futnak.. Franc, pedig reméltem, hogy rendes munka lesz.:( Jól kihasználják a magas munkanélküliséget..."

"Advertising Agency 

Nem kell hozzá nagy logika, elég beirni a Google kereső forditóba a cég nevét. 
Reklámügynökség iroda kft. 
Jó az észrevétel valóban, ugyanaz a cég, némi változással. 
MIVEL IS FOGLALKOZIK? 
nos ez egyszerű! 
Nem azzal ami a neve! 

Most hallgattam végig egy állásinterjút! 

Hmmm 
minden más volt ez nem interjú! 
Tájékoztató a cég tevékenységéről! 
Egy mondatba besűritve mi a lényeg! 
Negyed óra, tájszólással előadott linkelés! 

Cégekkel áll kapcsolatba, azok termékeit kell értékesiteni! 

A munka végzése nem a megadott helyen van! 
Munkahely a Budai oldalon! Kihelyezett irodákban. 

Elhangzott: 
- Közlekedési támogatás, de csak kérdésre 
Napi elszámolással 
- Dobálóztak az időarányos elörrejutással 
Hónapok, évek 
- Bérezés: 120-150 nettó 
felsőbb szinteken 260 
Bejelentett munka: 
A fix bejelentett: 
Napi 8 minimálbérrel bejelentve 
A többi jutalék 
Már ha van értékesités! 

Mekkora lehetőség ez NEKTEK!"

"Srácok, frissen izibe jelzem nektek, hogy még mindig hirdetnek, most a Váci u 9-be hívják az embereket, ma voltam én is. A külföldi srác nyomja még mindig a darát, kb 10 percbe sűrítve, semmit sem értesz meg belőle de kedvesen mosolyog, és bólogat, el is hiszed egy percre hogy valóság. 

8 órás bejelentett, minimálbérrel + juti, de hogy mit is kell pontosan csinálni, az tökre nem hangzik el. 3 kérdést tettem fel,mind a 3 kertelés volt visszafelé. 

Ne menjetek el az interjúra, időhúzás sajnos. 

üdv"

Amennyiben valakinek meg nem tiszta az egész, itt a forrás a további hozzászólásokért: Gyakorikerdesek.hu

Szóval, ha bármilyen "reklám és marketing" cég álláshirdetését látjátok, amihez csak ügyesnek és sikerorientáltnak kell lenned, legyen gyanús! Más-más néven jelennek meg időről időre. Van irodájuk az Andrássy úton, a Váci utca 9.-ben, a székhely pedig a Váralja úton van. Nézzetek utána cégjegyzékben, keressetek rá a neten. De ha el is mentek állásinterjúra a fent említettekre figyeljetek.
Ha:
- nem mond a munkáról konkrét dolgokat
- ha a cég partnereiről és sikeréről beszél CSAK
- ha nem kérdez tőled semmit, csak bólogatnod kell
- és rögtön kiválsztanak, másnap, vagy következő munkanapon menned kellene próbanapra, akkor

NE DŐLJ BE

A munkakör a következőből áll:
Saját költségeden utazgass idegen városokba, ahol minden jött-ment cégvezető, orvos, rendőrkapitány stb.. felkeresésével el kell sóznód "kártyákat". Egész nap rohangálsz, mint a mérgezett egér minimálbérért és még az sem biztos. Amennyiben nem teljesítesz jól, nem adsz el ilyen kártyákat, akkor leb.sznak, hogy miért nem sikerült, legközeleb teljesíts jobban.
Nem irodai munka, nincs előrelépés, csak ha a beledet is kidolgozod és megalázod magadat, vagy akkor, ha te találtad ki ezt az egészet.

Vigyázzatok!

Előforduló "cégevek":

- Blue Marketing Kft
- Marketing One Kft
- Advertising Agency
- Marketing & Advertising
...de még lehet sok.

Lusta Diéta - avagy lassan, tartósan, látványosat

Az ember lánya, már ha nem áldotta meg az élet tökéletes idomokkal, nagyjából élete felét fogyókúrával, vagy annak gondolatával tölti. Az internet telis-tele van tutibbnál tutibb, csodajó alakot ígérő, extra gyors eredménnyel kecsegtető diétás tervekkel, receptekkel. Sokkal azonban elsősorban az a probléma, hogy egy átlagkeresetű embernek nincs mindennap pénze friss gyümölcsre télen, vagy olyan hagymákra, amelynek épp nincs szezonja. Ilyen-olyan csírákra, vagy kilószám vásárolni a gyömbéremberkéket. Én 22 éves vagyok, és egy alapos visszahízás után másodszor vágtam bele ugyanabba a diétába. És másodszorra is sikerült. Lehet, nincs tele zöldséggel, gyümölccsel, lehet, hogy egy-két dietetikus bele tudna kötni, de én élek, virulok, egészséges vagyok. És boldog. Így úgy gondoltam megosztom Veletek ezt az egészet.... nem mondom, hogy titok, mert kis önuralommal bárki kivitelezheti.

Itt nem lesznek receptek, vagy felesleges tanácsadások arról, hogy mit kell enned. Én egy sablont mesélek el, a fogyásom történetét. Erre pedig bárki ráhúzhatja majd a saját elképzeléseit.

2013 év elején jöttem rá arra, hogy fiatal vagyok én ahhoz, hogy elhagyjam magam. Imádom az ízeket, imádok enni. Szeretem az egészségtelen ételeket is, de megeszek majdnem bármit. Amikor végetért a 2012-es karácsonyi kajaszezon, akkor határoztam el, hogy ennek változnia kell! 2013 februárja volt, amikor egyfajta önkényszerítéssel vettem rá magam a fogyókúra megkezdésére. Ekkor terjedt el ugyanis a nevetségesen olcsó Flabélos és társai, majd vettem magamnak egy 10 alkalmas kupont. Úgy gondoltam, ha megveszem, akkor az evésen is csökkentenem kell, mert különben nem lesz értelme, és a bérletért is feleslegesen dobtam ki a pénzt.
Egyik napról a másikra tettem le a kaját. Azelőtt este pizzáztam, pörköltet reggeliztem, tésztát ebédeltem, chipset nassoltam és még sorolhatnám. 178 centisen 70 kiló voltam egy éve. Most 58.

Az egész egy komplett éléskamra felvásárlásával kezdődött. A párom igen jó evő, így ha azt eszem amit ő, akkor még mindig a kilókkal küszködnék, de lehet már gurulnék.
Nem kell nagy költségekre gondolni!
Először is elfeledkeztem legalább -5 kilóig a fehér kenyérről. Utána hétvégente, vagy vendégségben. Tehát a kosaramba ezentúl csak rozs-, graham, vagy teljes kiőrlésű kenyér került. Vigyázzunk! Sok kenyeret csak malátával színeznek barnábbra.
Vettem sajtot. Én, személy szerint lapkasajtot vásároltam, mert szeretem, de a trappista és bármilyen megteszi, ez ízlés kérdése ( igen, tudom, zsíros a sajt.). Emellé beraktároztam a kedvenc joghurtomból bőségesen. Vettem paradicsomot, hagymát.

Az első pár nap pokoli. Főleg, ha a környezetünk nem fogyózik, csak nekünk kell visszatartani fogcsikorgatva ösztöneinket. 

Reggelire a kis toast kenyeret ettem lapkasajttal, joghurttal, természetesen a kenyeret megpirítottam. Ebből 3 szeletet. Ebédre ettem husit rizzsel, de ha nem volt épp pénz, vagy ötlet, akkor minden probléma nélkül ettem pirítóst ebédre is, majd vacsorára. Igen, gondolom kicsit egyhangúnak tűnik, de a körítéssel feldobható! A sajtok, zöldségek, saláták, joghurtok remekül feldobják.

Ez a monoton pirítós evés addig kell, míg könnyes búcsút nem veszünk a nasiktól, legördül az első pár kiló, látjuk a kiutat az alagútból, és elhisszük, hogy sikerülni fog. (Ez kb. - 3-4 kg-ig)

+ Eztuán jön egy új kaja. Kicsit olyan, mint egy számítógépes játék, minden szinten jár valami bónuszpont.
Miután megindult a fogyás, és szemmel látható, vagy érezhető az eredmény, akkor engedhetünk kicsit a szíjon.
Hétvégente nyugodtan együnk (azért ne szó szerint) annyit, amennyi belénk fér, de tudjunk visszakanyarodni a hétköznapi diétához.

A gyümölcsökkel vigyázzunk este, mert a bennük található cukor hizlal. Így, ha megkívánunk bármilyen gyümölcsöt, azt délután 4ig-5ig tegyük.

A kedvenc salátareceptemet megosztom veletek. Nem valami bonyolult, de nagyon laktató! Fogyasztható magában, vagy egy szelet pirítóssal felkockázva, vagy csak úgy.

Hozzávalók egy vacsorához (max. 18:00 óra)
- 2 paradicsom
- 1 fél fej lilahagyma
- 5-7 cm kígyóuborka
- 1 csomag mozzarella
- só
- bors
Paradicsomot kockákra, a lilahagymás kicsi kockákra, kígyóubit karikákra, vagy kockákra, kicsire összevágni a mozzarellát, sózni, borsozni.
Ez az egy adag (!! szigorúan egy adagra) körülbelül 300 forintból kijön. A mozzarella zsíros, tehát laktat, de nem kell életünk végéig kitiltani életünkből a zsírt, hiszen a szervezetnek is szüksége van rá. Nem bonyolult.

Folyt. köv.

(kérdés, észrevétel esetén üzenjetek)