2013. május 29., szerda

Miskolci eltűnések - vigyázzatok magatokra!

Sajnos örök, kiküszöbölhetetlen probléma, hogy naponta tűnnek el emberek az ország minden pontján. Van, aki elmegy otthonról és sosem tér haza, van, akit pedig erőszakkal visznek el. Arra viszont, hogy az adott személy önként vagy erőszakkal tűnik el, nem derülhet fény, csak ha megtalálják a holttestét... vagy még azt sem.
Miskolc Budapesthez képest természetesen kisebb város, de 200.000 ember körül egy ilyen "dupla eltűnés" rövid időn belül mégis ijedtséget válthat ki. Nem jogtalanul.
Tegnap (05.28.) holtan találták meg azt a miskolci, 26 éves lányt, aki a múlt héten tűnt el. Hiába nem volt nyoma idegenkezűségnek a testén, mégsem kizárható a dolog, hogy mégis így történt. A nyomozás ebben az ügyben még folyik.
Ma pedig a 16 éves Kalina Lillának veszett nyoma. A fiatal lány szülei minden követ megmozgattak, a rendőrségen is tettek már feljelentést, eddig eredménytelenül.
Reménykedjünk benne , hogy a két eset között nincsen összefüggés, mindenesetre minden lány és fiú, de főleg a lányok nagyon vigyázzanak magukra! Nincsen jó tanács ebben a helyzetben, hiszen van megakadályozhatatlan szituáció, de legyetek nagyon résen, és éjszaka se mászkáljatok egyedül!

Módosítás : 
A fent említett Kalina Lilla másnap hazament. Azóta sem derült ki, mi volt eltűnésének oka. Valószínűleg magánügy.
Viszont a holtan talált 26 éves, Martinkertváros lány halála kapcsán felmerült, hogy a rendőrség, vagy valaki, aki az ügyet befolyásolhatja, titkol valamit. A boon-on erről az esetről írt cikkben, és kiadott mini-közleményben is az áll,hogy a lány testén semmi olyan külsérelmi nyom nem található, ami idegenkezűségre utalna. Ezzel kapcsolatban egy facebook-felhasználó kommentjére lettem figyelmes. Ami persze abszolút nem mérvadó, lehet egyszerű találgatás, vagy fontoskodás, de állítása szerint a testen igenis fellelhetők voltak brutális bántalmazás nyomai, és valószínűleg a rendőrség terel.

Ez újabb kérdéseket vet fel. Valamilyen szinten érthetően tartják titokban, hiszen ez csak egy mai népbetegség, amikor mindenkinek tudni kell mindenről. Mitől lenne jobb Miskolc lakosságának, ha megtudnák, hogy mi is történt itt valójában. Gondoljunk mondjuk a legrosszabbra. Mi történne, ha kiderülne, hogy egy szervkereskedő banda ütötte fel a fejét a környéken? A pár napos pánik után egy ideig a szülők talán óvatosabban engednék el gyermekeiket ide-oda, de ezzel akkor sem lenne megoldva semmi. Ha ilyen bűnözőkkel van "dolgunk", akkor egy átlag embernek majdnem,hogy kiküszöbölhetetlen, hogy áldoztul essen neki, bármennyire is szomorú ezt belátni. Ezen kívül felmerülhet, hogy a nyomozás folyik, csak a család és a rendőrség tudomásával. Ez sem kizárt.

Illetve Kalina Lilla és Melinda "eltűnése" is mondhatni felesleges riadalmat váltott ki az emberekből, hiszen mindketten előkerültek. Hogy Melinda hogyan került Mosonmagyaróvárra, az pedig szintén nem a publikum dolga, valószínűleg magánügy, magánéleti probléma. Nem kell pesszimistának lennünk.
Bár valljuk be, egy héten belül 3 "meghirdetett" eltűnésnél felmerül az emberben, hogy valami "elkezdődött". Persze ezek után is vigyázzon mindenki magára, lányok, főleg ti.
Ha pedig el akartok pár napra tűnni, legalább egy valakinek szóljatok, aki biztosítja a szülőket/hozzátartozókat, hogy minden rendben van , csak kellett nektek egy kics idő.

Hhhhhhu. Ez ijesztő volt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése