2010. november 7., vasárnap

Supernatural / Odaát 6. évad 6.része - You can't handle the truth - nem állhatom meg, hogy ne kommentáljam...

A bejegyzés nyomokban SPOILERt tartalmazhat.


Tudom, tudom nem szép dolog nagy fan létemre egy héttel később megnézni a következő részt, no de így alakult sajna. Otthon voltam előző hétvégén és akkor nem ez volt a legfontosabb. Na de most...
Igazából a legfontosabb momentum és gondolat amit kiragadnék ebből a részből, és úgy összesen az egész évadból, az a népgyűlölet Sam iránt.
Biztos nem vagyok egyedüli kivétel, de az ismeretségi körömben sajnos nem találkoztam még olyannal aki ne kifejezettem negatívan élné meg a "fura Samet".
Kicsit lehet, hogy túlzottan nem értek egyet velük, tudom, hogy több Dean-fan van az egész világon, mint Sam-fan. A kezdetektől jobban szerettem Samet. Kicsit talán bele tudtam képzelni magam az elnyomott és hülyének nézett kistesó szerepébe.
Most, hogy férfivá érett a karakter, hogy olyan lett, olyan tud lenni mint a testvére volt az első 4 évadban, rögtön közutálat tárgya lett.
De miért? Bobby, Dean, Cas és persze Sam is ott volt, amikor eldöntötték, hogy beugrik abba a bizonyos ketrecbe. Tudták, hogy 2 lehetőség van : vagy sosem tér vissza, vagy ha visszatér, akkor biztos nem a régi szende kis Samként. 

Nekem kifejezetten tetszik amit látok. Izgalmat visz a sorozatba, kicsit sejtelmes... Mégsem értem miért kell ezért a kerekter megutálni. Deant senki nem utálta, mikor ilyen volt. Az vagány volt... Kedves sorozatfüggő barátaim! Ez van, ne bosszankodjatok, ne szidjatok senkit. Üljetek és élvezzétek amit láttok!!!
;)

2010. október 12., kedd

The show must go on!

Bármi jön, bárhogy alakul, bármi volt : THE SHOW MUST GO ON! (A shownak folytatódni kell!)
Sokszor érzi úgy az ember, hogy ez most az utolsó csepp a pohárban, ennyi volt az élet, soha többé nem jöhet jó és, hogy feladod. Igen, ennek pontosan így kell lennie ahhoz, hogy rájöjj arra, hogy te sokkal jobb vagy annál, hogy ezen törd a fejed és sokkal jobbat érdemelsz annál, hogy ostorozd magad. Azt hiszem a legaktuálisabb téma ilyen esetben majdnem mindig pasiügy. Persze van kivétel, nem kevés, de ez csak erősíti a szabályt.
Néhány órával ezelőttig én is úgy gondoltam, ennyi volt. De szerencsére rájöttem, hogy nem. Nem volt kettőnk közt se jó, se rossz kimondva, éltem itt a nagy bizonytalanságban. Továbbléptem. Ezentúl Ő csak egy játékszer, amit az ember kedvére firkál össze, játszik vele. 
Ilyenkor a legjobb arra gondolni, hogy ha neki nem kellettél akkor azt egyedül ő bánhatja ;))) Hiszen ez így is van. Az utolsó betűig igaz. Te egy érték vagy, egy kincs, egy egyéniség, egy külön világ. Ha a te világod neki nem kell, akkor ő lesz szegényebb egy élménnyel. Te pedig mész tovább és kereső tekintettel fürkészed a többi tekintetet, hogy ki néz vissza úgy rád, hogy megakad a tekinteted, visszanézel rá, a szád sarkába harapsz és rákacsintasz: JÖVÖK!

2010. szeptember 28., kedd

az együttélés hátulütői

Igazából együttélésünk eddig viszonylag zökkenőmentes. Leginkább a takarítással vannak problémák. Vagyis a nemtakarítással. 
Íme egy kis útikalauz összeköltözni kívánó barátnőknek:

A legfontosabb az, hogy mindenki alapvetően legyen felelős a saját szobájáért. Jó, ez így evidensnek tűnik, de mégsem az. Ha mondjuk úgy laktok együtt, mint mi. Ketten egy nagyobb szobában és a másik kettő két kisebben külön, akkor ez úgy néz ki, hogy amelyik leányzó/úriember nem takarít, egy idő után (jobb esetben) hülyén érzi magát. És ha vendégek jönnek, csak az ő szobáját kell takargatni. Egymás szobájára sose szóljatok be! Csípős megjegyzéseket lehet tenni, de ne utasítsátok takarításra, mert csak felesleges ellentétet szül. Amíg a szobáján belül hagyja a mocskát, addig titeket az nem érint.
Viszont. Ha ez a hanyagság már nem csak a saját szobá(k)ra terjed ki, akkor ott viszont baj van. Nálunk is így van ez. Elterveztük, hogy mindenki rögtön elmosogat majd maga után, így nem fog gyűlni a mosatlan. Ez kb. 2 napig így is működött, aztán be kellett látni, hogy mindig kell lenni egy önkéntesnek, aki feláldoz 10 percet az életéből, hogy szép legyen a konyha. Beosztást abszolút felesleges csinálni, mert az megdől és csak veszekedés forrása. Ha meg tudtok abban egyezni, hogy egyszer te, egyszer a többiek mosogatnak akkor nem lehet baj. Viszont, ha ismét akad valaki, akit ez egyáltalán nem érdekel, a szennyest csak halmozza, házimunkát pedig nem végez, akkor ott közösen kell lépni. Ki is oszthattok neki egy kis munkát, megtagadni nem fogja, mert biztosan tudja magáról, hogy nem csinál semmit! Tehát ha máshogy nem csinálja, meg kell neki mondani, hogy mit és hogyan.

Mindenképpen legyetek egymásra tekintettel az esti órákban. Ha valakinek úgy van órája, hogy hajnalban kel, ne bömböltessétek a zenét sokáig, ne zavarjátok. Hiszen ha legközelebb nektek lesz koránkelés, vagy veled fordul elő, hogy le szeretnél feküdni, neked sem esik jól ha zavarnak. Ez ezzel jár (sajnos).
A tökéletes együttélésnek nincsen receptje. Ha meg megy, ha nem nem. Alkalmazkodni kell egymáshoz, ez a legfontosabb. És ha a másik kéri, hogy halkítsd le a zenéd, vagy elmosogatnál? vagy, hogy ne égesd a lámpát, akkor ne ordítsd le rögtön, hogy mit parancsolgat, hanem gondolj bele, hogy lehet hogy ő is szeretne zenét hallgatni, de nem hallja a tiédtől, ő már sokszor elmosogatott, de te még alig, vagy tekintettel van arra, hogy mekkora villanyszámlát kaptok majd. :)

Sok sikert!

2010. szeptember 21., kedd

Nomádétel.hu - a fejedelmi ételfutár!


A nomadetel.hu egy viszonylag új keletű dolog,de nem kizárt, hogy találkoztál már vele!
Ez egy abszolút különleges konyha, ami régi (értsd : ezer évre visszamenően bizonyított létezésű) magyar ételek készítésére specializálódott.
Rendelés csak online, étterem nincsen. 
A konyha legkülönlegesebb és szerintem legínycsiklandóbb ételei közé tartozik a Töki pompos és a Horka. De persze a levesek és desszertek is abszolút kifogástalanok.
A töki pompos ránézésre olyan mint a pizza. Az is előfordulhat, hogy találkoztál vele, rendezvényeken, sátorból árulták. Azonban ez még attól is eltér. Nem csak abban, hogy a megszokott négyzet alak helyett itt kör alakot kapott, hanem a feltétet nem utólag pakolják rá, hanem azzal együtt sütik meg. Így az ízek még jobban összeérnek és az eredmény még finomabb lesz.

De nem is szaporítom tovább a szót. Ha egy kiadós ebédre vágysz különleges, és nem utolsó sorban magyar ételekből, akkor a legjobb helyen jársz ha kattintasz és rendelsz. :)
 

2010. szeptember 20., hétfő

összesítsünk.

Hát... ismét eltelt egy hét. És egy újabb már el is kezdődött. Eseménydús volt, nem mondom. Lehet, hogy csak az eleje lesz ilyen? Nem hinném, hogy unalmas lenne a főiskolai élet. Egyelőre nem is az.

A sok ismerős és barát, a sok haver új ismeretség mind-mind olyan lehetőség ami annyira új és annyira élvezem, hogy el sem tudom mondani. Ha csak annyi valakivel a kapcsolat, hogy egy "helló"-t ellövünk ha összefutunk a folyosón már az is jó. A sima "helló"-sokkal együtt jó sok ismerősöm lett. És büszke vagyok magamra, mert önmagam tudok lenni már most, már az elejétől.
Reggelente nekem kell a legkorábban kelni, mivel én vagyok egy órányira a sulitól. Ma (hétfőn) például 3/4 6kor kellett kelnem, de már 07:08ra a Keletinél voltam. Van, amikor több, mint fél óra az út a 20assal. Abszolút kiszámíthatatlan. Kicsit megvisel a dolog, mert otthon nem kellett ilyen korán kelnem szinte soha. De Szidivel mindig találkozunk az óra kezdete előtt fél órával a Móriczon. Megreggelizünk, ő elszív egy cigit, találkozunk a többiekkel és bevonulunk órára. Így jók a reggelek. Az sem igazán rossz, hogy fiútöbbség van. Nem tudom pontosan mennyien vannak, de szerintem többen, mint egy átlagos közösségben. Persze nem vagyok az összessel jóban, de a lényeggel, a maggal, a haverokkal igen. Sosem szerettem nagyképűsködni ezzel, de az is biztos, hogy még sosem jegyeztem meg ezt. De olyan fura, hogyha egy fiúval kezdek jóban lenni, akkor az egy idővel mássá alakul át. Nem feltétlenül szerelemmé, vagy ilyesmi, de mindenképpen valami extrás dologgá. Ezt észrevettem sokukon. Pedig nem vagyok éppen aki ezt figyeli, de ma Zoli is elszólta magát, hogy sok hódolóm van... Igen?? Hol vannak??
Ja igen. És a legjobb és egyik legerősebb elvem van megdőlőben. Az, hogy fiú és lány között nem lehet barátság. Ez szerintem a gimiben alakult ki, mert nem sok új ismerőssel érintkeztem, aki barát lehetett volna. Itt viszont most van egy aki nagyon haver-szagú, Zoli. És tök jó :) Csini srác (egyesek szerint a csinos szót fiúra nem használjuk. Ez szerintem baromság. Vannak csinos fiúk.), helyes is, és tök jól elvagyunk. De majd meglátjuk :D

A hétvégén otthon voltam. Lehet, hogy valami a házban van, vagy a lakás negatív,de sosem stimmel teljesen a dolog, ha ott vagyok. Össze is vesztünk anyával, amit nem akartam, meg mindig utálom ezt. Főleg így, hogy már "nem is lakom otthon". Sajnálom, ha megbántom, de nem direkt van és szerintem ő se direkt bánt meg. Az elválás megint nehézkes volt. Itt pedig a mai nappal újra elkezdődött egy hét.
Bár nem túl fényesen.

Mint kiderült, drága rózsaszín ködös hősszerelmesünk egy elég gyerekes tettre szánta el magát tegnap este. Ezzel pedig hatalmasat süllyedt a szememben. Felvette Szidit msn-re és kifaggatta, hogy én mit gondolok róla, miket mondok. Nem tudja miért nem reagálok és meddig váratom még... Álljon meg a nászmenet! Egy fiúnak igazán le kellene venni, ha egy lány nem reagál a hősszerelmes utalgatásaira >ÚGY< vissza, akkor valami nagyon nem stimmel. Szeretem őt, különleges embernek tartom, és a kapcsolatunk is különleges, mert újat adott, hogy van ilyen lány is a Földön, mint én... mert eddig nem nagyon találkozott olyannal,aki jót nevet Babi nénin, aki tud bolond lenni, de lehet vele nagyon komolyan is beszélni. Tudom, mert többször a tudtomra adta a dolgot, és én is észrevettem, hogy ez valami más. Elmentünk moziba, randiztunk, de nekem valami hiányzott. Ezt következő alkalommal meg is beszéltük, ő mégis azt várja, hogy az ölébe ugrok. Ezzel mind nem lenne semmi probléma, ha nem tette volna azt amit múlt este tett. Így már ő sem olyan nekem, mint aki volt.

Hát. Egyelőre ennyi. :)

2010. szeptember 11., szombat

Budapest, Budapest...

Mióta felköltöztünk nem is tudtam írni, ugyanis nem volt internetünk egészen tegnapig. Néha eljártunk a Burger Kingbe, vagy a WestEndbe kockulni, de akkor csak a legeslegfontosabb dolgokat nézegettem. Most itt vagyok. Visszatértem. Új élet, új kezdet. Itt, Budapesten.
Ez persze nem változtat a tényen, hogy bennem miskolci szív dobog és még mindig a DVTK a csapatom, hiába lakom újpesten :D
Alig várom, hogy hazamehessek :) Jövőhéten Broadway fesztivál lesz, amire eddig minden évben el akartunk jönni, egyszer sikerült is, de most, hogy itt vagyok annyira nem izgat a dolog. Inkább hazamegyek. Anya is hiányzik, Manó is hiányzik, a szobám is hiányzik, a városom is. Így lesz jól. Nem tehetem, hogy nem megyek. :) MEGYEK :D 

Az élet itt...jó, szabad, új és nagyon élvezem. Egészen más, mint amire számítottam. Azt hittem megállás nélkül mászkálunk majd ide-oda. De nem. Csak ha muszáj. Ma pl. megyünk majd Zsuzsival a DM-be, a Sparba, elmegyünk az Árpádba és a Skálába gumicsizmát nézni. Bár azon sem lepődnék meg, ha elvitték volna az összeset. Tegnap óta megállás nélkül esik a kurva eső. Én pedig szeretnék gumicsizmát. Valami szépet.

A lakás jó. Belaktuk már. Az együttélés eddig zökkenőmentes. A suli pedig : WÁÁÁÁ!!!
Én nem is gondoltam volna, hogy ez így lesz. Hihetetlen. Annyira jó. Egy nagy csapat az egész és ez azért lehetséges, mert nem vagyunk sokan. Egy 300as előadót nem töltünk meg teljesen Rsz-esek, Nsz-esek, Üsz-esek. Így a csapat nagyja ismeri egymást :)
Most volt az első ÁVF NITE csütörtökön. Ütött.És mivel én olyan kedves vagyok, így megengedtem, hogy Geri és Zoli itt aludhasson, mert hazamenniük elég macerás és szinte lehetetlen lett volna hajnalban. Ja meg persze Szidi. Szidi semmit nem hozott magával az estére, mer nem tudta, nem sejtette, hogy aludhat itt... Haza meg nem tudott menni, mert az apukája dolgozott és kulcs nem volt nála. Tehát : mindent én fizettem, ruhákat én adtam, pénzt is adtam neki.. :D nem azért, én nem sajnálom ha van, de nekem sincs sok. De megígérte, hogy visszaadja. Ja meg bugyit és zoknit és felsőt is adtam neki, de ő valahogy furcsa volt... Nem tudom miért.

Na egyelőre ennyi :)

2010. augusztus 30., hétfő

Miről álmodik a lány...


Rég nem volt már olyan igazán személyes hangvételű bejegyzésem. Szóval most kicsit lelkizek. Vagyis nem is igazából lelkizés,de mégis. Most ez nyom ott bent.

Számoljunk bő egy héttel, amit "idegen" társaságban töltöttem. Ugye ott volt a gólyatábor, illetve a beiratkozás. Fura volt Nekem, mint kevésbé gyakorlott hódítottnak, hogy ezalatt az egy hét alatt ketten is megkörnyékeztek. Ebben persze semmi rossz nincs. Sőt, örültem neki. De a sok egyedüllét előhoz egy olyan állapotot, amikor az ember talán többet képzel egyes szavakba, tettekbe. Pedig nem vagyok ez a típus, egyáltalán nem. Mindig próbálom a valódi okokat keresni, a valódi szemszöget is vizsgálni. Sosem tulajdonítok sokkal többet a dolgoknak, de van, amikor becsúszik egy-egy hiba a gépezetben... vagy nem tudom.

Nem említenék neveket a történetben. Legyen az egyik X, a másik pedig Y.
X a gólyatáborban udvarolgatott... ha lehet még ezt az ócska szót használni a mai fiúk csajozási módszereire...
Persze a dolog nem volt ellenemre, de észrevettem rajta, hogy az a bizonyos énem, ami a fiúk felé közöl egyfajta ... hát nem is tudom, van egy ilyen fura tulajdonságom, amibe ha a fiú nem tud, nem mer belelátni, akkor azt hiszi, hogy elutasítom. Szóval észrevettem rajta, hogy ő ezeket nem tudta dekódolni... tehát lehet, hogy ebből a szempontból nem ő a megfelelő személy, ha ezeket nem veszi...
Viszont Y. A beiratkozás után a Feneketlen tónál dumálgattunk és tök aranyos volt, meg volt közös téma. Aztán bejelöltem fészbukon, miért ne ?! Aztán msn-en beszéltünk egy csomót és annyira összecsiszolódtunk, olyan sok közös téma, meg tud dekódolni és tetszik neki amit hall, jelen esetben olvas... és tényleg bókol és levesz a lábamról. Viszont tegnap nem beszéltünk. És ki van neki írva msn-re, hogy 09.09-re lefoglaltak...szép este lesz. Nem igazán tudtam mire vélni, vagy, hogy mire gondol. Tegnap délig fent volt kb, aztán egész nap nem. Remélem azért ma fogunk beszélni... vagy nem tudom. És itt az ok amiért írtam. Hogy tök jó volt, beleéltem magam és semmi. Fiúk xD

2010. augusztus 25., szerda

Gólyatábór ÁVF - 2010 - Csopak.

Kicsit ijedten indultam neki a dolognak, féltem tőle. Féltem kicsit a sok új embertől, féltem, hogy szívatni fognak minket. De amikor átutaltam azt a bizonyos 15ezer forintot már nem volt visszaút :) És az utóbbi idő egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem.

Tartottam attól, hogy hogyan fogok barátkozni. Elvégre is 8 éven keresztül erre nem gyakran volt szükség, hiszen az osztálytársak, barátok ott voltak mindig. Annyira örültem, hogy sok új embert ismertem meg. Nem volt senki lenéző, nagyképű. Szerintem mindenki egy skálán mozgott, hiszen nem is ismertük egymást. A vonatúton volt az első megpróbáltatás, amikor az előre megismert emberektől el kellett szakadnom és megkeresni azokat, akiknek szintén a 8as a számuk. Egy lánykérő verset kellett írnunk.
Ezt követően a rengeteg ismeretlen arc bezsúfolódott egy vagonba, majd megtanultunk indulókat. 
ÁVF-esek vagyunk mi fasza gyerekek. Ééértünk csörögnek a vodkás üvegek. Ééés az egész világ tuudja, hogy az ÁVF-nél nincsen JOBB JOBB JOBB
 Illetve a tábor meghatározó része volt a
Niiiiincseen hangoootok ! - NINCSEN HANGOTOK!
Miután megérkeztünk és elfoglaltuk a helyünket megismerkedtünk a csapatunkkal. Ugyanis 10 csapatra osztottak minket és szívből örülök, hogy nem osztottak hozzám olyat, akit ismerek. Pl.:Szidit vagy Ildit. Én a Puerto Rico csapatban voltam, ami Ádámnak köszönhetően Costa Ricára változott :D Ez úgy történt, hogy a plenáris plafonjára az össze csapat, azaz ország zászlaja ki volt téve. Ádám a miénk alá állt, szívére tette a kezét és így szólt : Ó, Costa Rica... Nem, Ádám az Puerto Rico. Hát így történt. Nagyon nagyon jó csapat voltunk :)

A feladatokat most nem részletezném. Ez maradjon a nagyközönség előtt titok, de annyit elárulok, hogy nem az a tipikus "szívassuk halálra a gólyát" tábor volt. És a részünkről sem csak a piálásról szólt. Alkoholt hivatalosan csak este 8 után lehetett inni, bünti járt annak aki előtte tette, de erre csak az első nap volt példa. Azért nem lehetett és nem is ittunk, mert a szervezők hónapokig tervezték, szervezték a tábort, és tiszteletlenség lenne részegen átfetrengeni a feladatokat, vagy éppen részt sem venni rajtuk. Így volt jó. Volt ivós feladat sok, volt vetkőzős feladat is. De nem aláztak minket és a társaság is felejtetetlen volt. 

Kicsit megint elérzékenyültem a végén, aztán rájöttem, hogy nem kell, nem kell úgy, mint Velence után, hiszen ez nem valaminek a vége, hanem a kezdete :) És nagyon úgy néz ki, hogy jól fogunk szórakozni :)

2010. augusztus 17., kedd

Tegnapi tornádó - avagy isszuk a levét...

Az ember ilyenkor esik pánikba, amikor már látszatja is van a nemtörődömségnek. Addig csak röhögünk a markunkba és tovább szennyezzük a környezetet mígnem valami szörnyűség lecsap, amivel a polgármestert lehet hibáztatni (árvíz) vagy újra a biztosítókhoz kell fordulni (tornádó). Néhány évvel ezelőtt volt hosszú idő óta - ez 90 évet jelent - az első tornádóészlelés itt Észak-Magyarországon. Én személy szerint egy táborban voltam és csak hírből hallottuk, mert Tv-nk nem volt. Mindenki aggódva telefonált haza a szüleinek, hogy mi történt? és minden rendben van-e. Nincs. A globális felmelegedést az emberek manapság egy divatos kis kifejezésként használják, ami tulajdonképpen majdhogynem mindenre magyarázattal szolgálhat...És az is, de miért nem helyettesítjük ezt a szót a saját nevünkkel, vagy az egész emberiséget magába foglaló "miattunk"kal ?!?! Megtanulhattuk volna már, hogy a természet az erősebb, bármilyen és bármennyi fejlesztést hoznak létre a tudósok. A természet az úr. Visszafordítani már nem lehet, lassítani is csak alig, de hátborzongatóan közel hozta ezt a másik divatos "szót" : 2012.
Természetesen utánolvastam. Semmi jó hírt nem kaptam. A Föld mágneses pólusai északon és délen csúsznak. Ezzel csökkent a Fölg mágneses hatása, ami nem csak természeti katasztrófához vezet idővel, de rövidtávon a megszaporodott csontritkuláshoz is hozzájárul. Fontos, hogy a manapság született picibabák rengetek kalciumot fogyasszanak, hiszen a ma divatos étrend elsavasítja a szervezetet, ami miatt a csontokat eszi meg a testünk = csontritkulás. És sajnos nem 70 éves korban tapasztalja meg az illető majd, nem 20.
Na de hogy ne térjünk el az eredeti témától belinkelek egy oldalt. Szeretem nézegetni, mert nagyon érdekes képek találhatók rajta. Mindenféle térkép stb... (újabb i.r) 
http://www.idokep.hu/hirek/tornado-mezokovesd Ezen az oldalon a tegnap tornádóról láthattok képeket és videókat. Igen. Sajnos ilyeneket már nem csak a televízióban, különböző katasztrófafilmekben fogunk látni. Át is éljük. Ebben semmi trükk nincs, és ez nem Amerika. Amit a videókon látunk köszönjük meg szépen : MAGUNKNAK.

2010. augusztus 15., vasárnap

Cukimennyország

Újabb reklám. Hát tudom, tudom, milyen rendes vagyok :D Rátaláltam a Meskára, ami biztos sokmindenkinek ismerős már, de én úgy huppantam bele most, mintha legalábbis valamiféle cukimennyországba csöppentem volna. Cseresznyéslány süthető gyurmából csinálja az ékszereit, így fent átállítottam az anyagot gyurmára, így ezeket a dolgokat kerestem csak. De ez valami hihetetlen. Olcsó, tényleg rendkívül olcsó és egyedi, és szupeer! Ajándéknak tökéletes dolgok vannak itt ! Nem is tudom, egész nap ezt fogom böngészni :) Nézz szét te is, és találj magadnak egy egyedi, hozzád passzoló ékszert!


 

2010. augusztus 8., vasárnap

Kick/Ass

Ha sokat hallom egy filmről másoktól, hogy ennyire jó, annyira jó, akkor már csak azért is leszedem, hogy vagy együtt örömködhessek, vagy jól lefikázhassam, hogy :"hát fogalmam sincs mit eznzek ezen..". A Kick/Ass rajta volt a listámon, de féltem, hogy túl "akciós" lesz, ezért hagytam egy darabig. Így augusztusban pedig végre megnéztem :D 
Nos, az elején azt hittem, hogy mégsem akciófilm, hanem valami cuki ittavégefusselvéle tanulságos kis tökjóság. Hát nem. Aaron Johnsont, a főszereplőt megpróbálták elcsúfítani egy kerek szemüveggel, de a jó szem így is láthatta, hogy egy cuki pofi, egy gyönyörű szem tulajdonosa ez a fiú. Oké na...csajos szemmel így kezdődött a film. :D Alapjáraton egy 7est adnék rá a 10ből,de csak azért, mert nem szeretem az akciófilmeket. Aaron pedig dobott rajta 5öt. Számomra abszolút egyszernézős volt, de ízlések és pofonok :)

2010. augusztus 6., péntek

rock the world!

Nos. Megvan az albérletünk. :) Címet nem mondok, de nem épp belváros, de közlekedése nagyon jó és ismerőstől szereztük szóval még 5ezer forinttal olcsóbb is :D
És ma voltam megcsináltatni a fogamat. Immár harmadszorra (Y) De nem baj ez már remélem nem fog megrongálódni mint az előző a fogszabályzótól...
Érzékeny. Fáj. Megőrülök.........................................

És ingyenreklám a fogorvosnak, aki immáron másodszor csinálta meg kifogástalanul a fogam :)
Dr.Sutóczki Zoltán. :)
Keress rá :)

2010. augusztus 4., szerda

albérletmizéria, gyors visszaszámlálás és előrehozott (ha nem is érettségi, mert az már nem kell) honvágy.

Már csak egy hónap és Pesten fogok élni. Ez olyan rossz :( Vagyis nem rossz, hiszen nagyon sokszor gondolok már rá, hogy menjünk már, induljunk! Bulizzunk és wáááá. De olyan sokszor előjön a honvágyam... Elég anyás vagyok, és nem szégyellem, van ugyanis okom rá :D Szóval jah... és ha ciki, ha nem kötődöm annyira az anyukámhoz, hogy kurvára fog fájni, hogy itt hagyom... 
Tudom, hogy ideiglenes, mert hétvégente hazajárok, vagy ő feljön ha tud, meg a szünetek, de .... akkoris... az elején nagyon rossz lesz. :(
Nem akarok semmit elkiabálni, de úgy néz ki, hogy egy ismerőstől lesz 1+2feles lakás. Ha összejönne sokban megkönnyítené a dolgot, de ne is mi lennénk ha simán menne :( 
No mindegy majdcsak lesz valahogy...

2010. augusztus 1., vasárnap

Supnat elvonási tünetek.

Már nem is tudom, hogy mikor láttam őket utoljára (ha nem is a tv, de ) a számítógép-képernyőn...
Most volt kint a Comi-con...amin természetesen ők is részt vettek. Ezzel pedig nem csak azt jelezték, hogy élnek és virulnak, hanem pl. Jared esetében hatalmas változásokat. A haja végre, ha hosszú is, de jól áll neki és ami a legmeglepőbb, hogy össze van esve :O Vagyis már nincs az a hatalmas ember, kicsit kisebb mint volt. Meg is mutatom : 




Nem arról van szó, nekem mindenhogy tetszik, de azért így jobb :) Ha más miatt nem, ebből a szempontból jót tett neki, hogy Genevieve a felesége, mert ő nagyon pici és gondolom túl nagynak tűnt mellette... Na ezért nem kell egy 190 centis férfinak 150 centis nőt feleségül venni :D :$
Oké, oké...még mindig nem törődtem bele, hogy elkelt ez a szépség.

No de. Ott tartottam, hogy a Comi-conon végre friss képeket láthatunk róluk. Jensen is elvitte magát kicsit az utóbbi időben. Hosszú volt a haja, szinte már szakállas volt.. De szerencsére azért a supnat lekorlátozza a lehetőségeit így a hosszabb hajtól és a szakálltól is meg kellett szabadulnia. Mindenki örömére :)

Én pedig már alig várom, hogy elkezdődjön újra... vagyis... várom is meg nem is. Ugyanis ez lesz a befejező évad. :( Tudom / tudjuk nagyon jól, hogy ebből az évadból is facsarni kell a lényeget majd, mert kitudja hová lehet ezt még fokozni...
Először a szellemek, zombik aztán démonok, majd angyalok... Fogynak a lehetőségek sajna :( De ami a legjobban fog hiányozni az természetesen az, hogy lássam őket hetente. Ha nem lesz a Supnat miben fognak szerepelni???
De ne szaladjunk így előre. Még el sem kezdődött :) De a visszaszámlálás megindult :)


2010. július 31., szombat

eldőlt. :)

Eldőlt :)
Jövőre az Általános Vállalkozási Főiskola Reklámszervező szakmenedzser szakának elsőéves hallgatója leszek. Igaz, ez nem az andragógia. De nem bánom. Sőt... :) 20 pontot emeltek, így Zsuzsi is és én is lecsúsztam róla. De szerintem egyikünk sem bánja. Mit is kellene bánni?? Azt, hogy 2 év után lesz egy szakmánk és akár dolgozhatunk a suli mellett? Az, hogy plusz felvételi nélkül átvesznek bármilyen szakra a főiskolán és viszem a krediteket?... így akár több vizsga alól is felmentést kapok?? Szerintem ebben semmi rossz nincs :) És már ismerek egy lányt, Szidit, meg egy másikat, ő Judit, vele még nem beszéltem. A gólyatábor 21-24ig lesz Csopakon. 20.-án így nem tudok a többiekkel menni bulizni Sajóvámosra... Pedig azok hatalmas bulik.. :( Nem baj... azért a gólyatábor is elég nagy lesz ;) Várom már nagyon. Izgatott vagyok :)

2010. július 22., csütörtök

a nagy nap

Azt hiszem életem egyik legfontosabb napja ez a mai. A gyomrom iszonyatos görcsben van...
Igen, ma derül ki, hogy felvettek-e a Kodolányi János Főiskola andragógia szakára. Tudom, hogy a sorsba kapaszkodás mestere vagyok, de a "minden úgy lesz, ahogyan lennie kell" elvem itt most nem segít. Ez most abszolút fekete - fehér. Vagy igen, vagy nem. Ugyanis a jelentkezési lap beadásakor még nem láttam ilyen tisztán a dolgokat és akkor még jobban arra bíztam magam, hogy ha ez nem, akkor a másik és hogy én megoldom úgyis és úgy lesz ahogy lesz. Bánom a pillanatot amikor rálegyintettem arra, hogy 2. helyre beírjam a ZSKF-et. Alacsonyabb volt a ponthatár, de azért nem írtam be, mert messze van Budán... Buta voltam, tudom. De ennek is így kellett lennie. A tavalyi ponthatár 382 volt, a nagy 2009-es pontemelés előtt 358 pont volt... Nekem idén 389 pontom van, ami 7 ponttal több, mint a tavalyi. Lehet, hogy megugorják, de lehet, hogy nem. Tavaly harangozták be ezt a hatalmas pontemelést, mert az érettségik is sokkal jobban sikerültek, könnyebb volt. De ezt én is felfedeztem, amikor a tavalyi feladatlapokat oldottam meg, aztán élesben a sajátomat. Olvasgattam is róla, hogy rosszabbul sikerültek,de félek azért...
Az igazság az, hogy a lelkem mélyén azért reménykedem, vagyis szeretnék reménykedni abban, hogy sikerül(t). Hiszen annyi kudarc ért már önhibámon kívül, hogy össze se tudom számolni. Ezért pedig megdolgoztam. Lehet, hogy nem a legjobb eredménnyel, de pl. a magyarban nem hiszem, hogy az én hibámból veszítettem például a szóbelin. De ez más tészta...
Ha sikerülne, akkor a fellegekben járnék. :)
És bele se merek gondolni, mi lenne ha nem jönne össze. Nem akarom bevonzani a rosszat, de ilyenkor természetes, hogy megfordul az ember fejében ez is. Persze, hogy jövőre újra jelentkeznék, de ... az egy hatalmas kudarc lenne magam előtt. 
11óra múlva ki is derül az igazság.

2010. július 20., kedd

kötelező nyári nagyilátogatás

Hát ezen is túl vagyok. Sajnos elveszítette azt a varázsát ezek a napok, amikor egész nap kint voltam vagy az udvaron vagy a többi falubeli gyerekkel bicajoztunk, beszélgettünk...
Néhány éve megint kiközösített lettem, de nem értettem miért. A mai napig sem értem. Valahogy ez a városi gyerek - falusi gyere ellentét fennáll.
Na mindegy. Nem akartam túlzottan menni, mert azért egy hét barátok és internet nélkül a döglesztő hőségben inkább kín, mint nyaralás,de anyát se akartam megbántani, meg nehogy az legyen, hogy hálátlan vagyok, meg ilyenek... Szóval elmentünk. Az egyetlen "dolog" ami igazán jó volt a héten az a kiscica, Bono. Annnyira aranyos. Egy kis tündér. Egy rosszcsont tündér. Vittünk neki egy plüss egeret és azzal játszott, nagyon szereti. 
Vittem a laptopot, Trisztánt is, leszedtem a Vad Angyalból 50 részt, kiírtam egy csomó filmet, úgyhogy elvileg nem unatkoztam. Pasziánsz mester lettem ezalatt a pár nap alatt :D
Kell az ilyen is, tudom. De azért más mint 10 éve... :):):)

2010. július 6., kedd

érett lettem.

Nem is tudom, hogyan felejthettem el beszámolni az érettségiről...
Azt hittem már megtettem, de így cirka 14 nappal utána ideje lenne hírt adnom az eseményekről.
A lényeg a lényeg, 389 pontom van, ami 7 ponttal haladja meg a tavalyi 382-es határt. Nem egy csúcsteljesítmény,de én még mindig hiszek abban, hogy minden úgy történik, ahogyan történnie kell. Az élet túl sors-centrikussá tett. De jó az árral úszni. Ha felvesznek nagyon hálás leszek, ha nem akkor pedig magamba roskadok ez egészen biztos.
Na de a szóbeliről.
Ugye több, mint egy hónap áll a rendelkezésünkre (kb 6hét), hogy felkészüljünk. Persze általában minden az utolsó pillanatban ötlik a fejünkbe. " Jajj, ideje tanulni"
Én egy csini kis beosztást csináltam, amit néhány nap múlva fel is borítottam, de végül is jó szamárvezető volt a magyart és a törit illetően.
Az utolsó napok voltak a legrosszabbak. Hihetetlen nagy stressz halmozódott fel, és minden percben azon voltam, hogy feladom. Főleg a hittant.
Kedd volt az én napom. Az első 5ben voltam szerencsére, így nem kellett többet izgulnom és várakoznom. Nem volt olyan vészes. Magyarral kezdtem és kihúztam a legjobbak közül az egyiket. Egy irodalmi alkotás filmen. Sorstalanság- Kertész Imre- Koltai Lajos. Nagyon örültem. Nyelvtanból a hivatalos és hétköznapi stílus volt a tételem. Az sem volt épp ördöngős, szóval a magyar jól sikerült, így az angolon kívül, hogy őszinte legyek..semmi nem izgatott már. :) De aztán töriből is kihúztam IV.Bélát, fasza forrással és még jobban örültem :) Az angol abszolút siker volt, a hittan pedig döcögött,de megvolt.
A százalékaim a következők lettek:
magyar 83%  (kicsit igazságtalannak tartom, és ha ezen múlik az, hogy felvesznek-e...akkor mérges leszek.)
töri 82% (tökkkkéletes)
angol 94% ;)
hittan 90%
Alapvetően elégedett vagyok, csak kisebbségi komplexusom van a lányokkal szemben. De ez maradjon az én titkom a továbbiakban :)
 

Egy fecskee,egy fecskee nem csinál nyaraat...

Nem írtam egy csomó ideje... Igazából valami miatt kivettem a blogot fentről és elfeledkeztem róla. Hiba. Tudom. De most mesélek egy kicsit. 
Először is Velencéről. Ugyanis ott voltunk az osztállyal nyaralni 4 napig. Kedden mentünk és szombaton jöttünk. A kedd reggel elég húzós volt ugyanis kedves osztálytársunk aki mondta, hogy jön nem jött. Telója ki volt kapcsolva, abszolút elérhetetlen volt. Persze ez így minden számításomat felborította. A másik az volt, hogy Lolly is jött volna,de inkább lebeszélte róla Betti, mert nem fogadták kitörő örömmel a dolgot.
Elindultunk a vonattal. Zötykölődtünk Füzesabonyig, majd ott átszálltunk (természetesen hajszál híján lekéstük a csatlakozást) majd Pestig meg se álltunk. Ott a Keletinél le a metróhoz, ahol a szakaszjeggyel és vonaljeggyel némi incindensünk volt, de megoldottuk és ennek hála a KFC-ben ebédeltünk, a fiúk pedig szokás szerint kocsmáztak egyet.
A Déliben késett kicsit a vonat, de megvolt. Mikor már kemény 1 órája utaztunk kivert a víz, hogy rossz vonatra szálltunk. Ezt így Kápolnásnyéken. A köv. állomás volt Velence.
Leszálltunk. Elhűltünk a nagy semmin és elfoglaltuk a szállást, ami egész jó volt. Sőt. Nem sokkal később Tanár úr mondta, hogy menjünk Székesfehérvárra bevásárolni. Persze kaját nem vettünk... Arra senki nem gondolt, mindenki az esti bulira hangolt. Az első bulinkra. Hát igen jól sikerült. A vége egy (fél)meztelen fürdőzés lett a tóban. Szabó (aki nem fürdött) megpróbálta a ruhákat ellopni,de végül letette, össze-vissza... Miközben mi kerestük egy fószer fejlámpával kukkolta a seggünket és a fiúk úgy mentek oda hozzá, hogy nem kéne ( drágaszágaim *.*).
A második nap nehezen indult. Ahogy letettem a fejem este, úgy aludtam el,de a reggeli miatt korán kellett kelni. Ugyanis 8tól 10ig van reggeli.
Jött a nagy megdöbbenés, hogy 550 Ft-ért e2 db zsemlét, egy kis kocka vajat és dzsemet kapunk. De persze megettük. Már nem emlékszem milyen érdekesség történt a nap folyamán,de valószínűleg fürödtünk és napoztunk. A fürdés (főleg tóban) a kedvencem. Szerintem valami vízi élőlény lehettem előző életemben :)
Az este nagyon különleges volt. Maradjunk annyiban, hogy extra megható, bensőséges és sírós volt. Ez pedig mindenkire kiterjedt. Olyan kapcsot kötött közénk, olyan fonalat kötött körénk, hogy ez örök. A mi titkunk.
Másnap Székesfehérvárra mentünk városnézni, kirándulni, egy kicsit kimozdulni. Döglesztő hőség volt. De jó volt végülis. Betértünk egy templomba és elimádkoztunk egy Miatyánkot, nagy körben állva, majd énekeltünk sárgakönyves énekeket és wáááh, nagyon durva volt :) 
Mikor "haza"értünk első utunk a tóba vezetett, majd ismét kezdetét vette a buláj :)
Az utolsó napon voltak kisebb nagyobb kiborulások, de a csúcspont a vízibicajozás volt. Nagy élmény volt. Ugráltunk felszabadultan. Nagyon jól éreztem magam akkor is. És egy félelmemet is sikerült legyőzni :)
A másnap keserű volt. Haza kellett jönni. A vonaton el is sírtam magam Pest felé tartva. Olyan végleg lezárósnak tűnt ez a dolog. Persze csak rajtunk múlik, hogy tényleg lezárjuk-e. Holnap megyünk Ng-hez filmezni. És még megyünk Mályiba vagy Nyékre egy nagy bulájba nyárzáróként. Szóval Egy biztos. Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon fognak hiányozni. Az életem részei voltak 8 hosszú éven keresztül. És sajnos nem könnyű megválni tőlünk. De nem is kell.. ;)


2010. június 28., hétfő

Save the World ! This is your home!

Mentsd meg a világot! Ez az otthonod!


2010. június 22., kedd

Mi ez, ha nem a Jóisten keze?

Tegnap este ígéretet tettem, hogy kicsit felélesztem magamban a régi, vallására kicsit jobban ügyelőt leányzót. Hiszen valamit valamiért. Azt kértem, sikerüljön legalább a magyar és az angol nagyon jól, de emellett a töri is sokkal de sokkal jobban sült el a vártnál. Szóval leérettségiztem. Érett lettem. De sajnos mindig van valami olyan ami beárnyékolja a felhőtlen örömöt. Amikor a teremből kijöttem, felhívtam anyát rögtön. Aztán apát, mert láttam, hogy ő is keresett. Mikor felvette már sejtettem, hogy nem jó...Papa meghalt.


Ilyen keservesen zokogni még sosem hallottam. És nem tudtam mit mondjak. Egy árva szó nem jött ki a számon. Azt sem tudtam hol vagyok. Sosem halt meg még közeli rokonom. Papa pedig elég közeli volt. A nevetése most is itt csöng a fülemben. Mindig vidám és volt tojt a világra. Igazi Hudák volt. Ennyi együtt töltött év után is annyira szerették egymást mamával, hogy az hihetetlen. Viccelődtek, szívatták egymást, akárcsak a mai fiatalság. Különleges kapcsolat volt az övék és bár ezzel remek példát mutattak a gyerekek felé, nekik nem sikerült. A régiek elhidegülnek egymástól. Ők nem. Volt valami szikra.
És nincs többé. Nem hallom a nevetését, nem lesz aki megvédjen apa szurkálódásaitól és akiért aggódhatnék, ha bekerült a kórházba.
Mikor az intenzívre bementem apával hozzá megszorítottam a kezét. Ő is megszorította az enyémet. Alig volt ereje, a szemét is alig tudta nyitva tartani,de szorította a kezem. Az volt az egyetlen kérésem felfelé irányulóan, hogy várj meg amíg leérettségizek. Megvárta.
Sok kellemes percet éltem át vele, és tudom, hogy jobb neki így, hiszen nagyon szenvedett a végén,de ez sosem jön jókor és sosem vigasz.
Elment.
De a szívemben örökké él.

"Meghaltál, hogy bennem élj..."

Nyugodj Békében, Papa! 



2010. június 21., hétfő

amikor olyan lassan telik az idő...

Holnap reggel 8-kor kezdek a szóbelin.Vagyis kb fél 9-kor. Irodalommal, aztán töri, aztán angol és végül a hittan. Örülök, hogy a legfontosabbal kezdek még friss aggyal. Ez fontos. Most átnéztem mindent és elvileg mindent tudok. Kosztolányi, Karinthy és Kölcsey keveredik egy kicsit, de nem vészes. Ha meglátom a műveket amiről beszélnem kell rögtön beugrik minden.Így legyen holnap is. Még át kell néznem az összes hittant, nyelvtant és törit,de nagyon fáradt vagyok. El tudnék aludni most rögtön pedig 2 kávét ittam ma... :( Pedig én addig le nem fekszem aludni este amíg ez mind nincs meg...

Betti már túl van rajta. Most valószínűleg alszik. De jó neki :( Remélem holnap is jó lesz, mint ma volt. Én leszek az első, aki magyar nyelven fog hadoválni. Előttem Zsófi angollal, majd Mókus némettel és Viki szintén angollal. De nekem még mindegyik tételre esélyem van az én 5ös csoportomban. Nem húzza ki előttem senki Shakespeare-t se , Zrínyit se, a színházat se. Ezzel el is árultam a kedvenceimet. Bár még szívesen húznám Kertész Imrét a Sorstalansággal mint kortárs szerző és mint egy irodalmi mű filmen is, de ha nem muszáj nem. Igazából nincs olyan akit annyira ne szeretnék. Talán József Attilától kapok hülyét. Nem értem miért tartják őt olyan nagynak. Számomra pl. sokkal nagyobb Ady vagy Arany, sőt még Örkény is.
A töriben több tétel van a "nemszeretem" kategóriában. Ilyenek a városfejlődéses tételek, és a gazdaságos, céhes tételek. Egyedül a II.ipari forradalom, amit ebben a témában szeretnék, illetve a másik kedvencem a Hidegháború.
Azt mondják, a forrásban benne van minden. Remélem segíteni fog és nem összezavarni. 
A hittan. Bánom a napot, hogy ezt választottam. Bár nem jártam volna jobban egy földrajzzal se ez egészen biztos. De nekem a vallás nem ez. Én egy katolikus kislány vagyok,de nem hiszem, hogy ilyen szigorúak lennének ezek a fenti szabályok. Nem tudom mi lesz ezzel is. Nagyon szeretném ha nem olyat kapnék amihez hozzá se tudok szagolni és zavartan makognék. Bár a hittan az uccsó. Már nem fog érdekelni. Ha a magyar és az angol jól sikerül, akkor boldogan -, ha nem sikerül olyan jól akkor mérgesen szarom majd le a hittant.
A töriben az a jó, hogy a 75%-os írásbelim nekem tökéletesen megfelel. Szerintem ez egy erős 4es, és mivel nekem nincs szükségem a továbbtanuláshoz a törire így bátran beáldoznám azt, hogy maradjon ennyi, de akkor a magyar legyen 100%..mármint a szóbeli. Mert ha 100% lenne, akkor nagyon boldog lennék :) Akkor lenne elvileg biztos a bejutásom a KJF-re,de még 5 pont veszteség is több lesz, mint a tavalyi pont. Remélem a Jóisten megsegít :)
Az angolról nem is ejtettem szót. Igazából nem foglalkoztam vele ,mert biztos vagyok abban, hogy sikerül... csak nehogy aztán bebukjak.. :S

Holnap mindenre fény derül. Este pedig iszunk! Másnap a banketten pedig irgalmatlanul berúgunk :D

2010. június 20., vasárnap

first english entry

So, this is my first post in english. And maybe a part of preparing to the oral exam.I had a dream about it. It was awful... I didn't know anything but the teacher tried to help me ,and asked me to repeat what she said and that was the exam..
It's 9:46 AM and im here and do the big nothing. I think i'll start learning at 12:00. I have 6 literature and 6 history and then an R.E and i have to learn some Grammar, too. We thought,that the grammar-part of the exam takes just 5 points, but out form teacher told us its not... So i think it takes more than 5... and im not so happy about it.
I cannot loose more than 5 points,because if i do, i can say bye-bye to the dream-college. I hope this dream can come true.... i don't have big dreams and i never had, but now this is the only one.. :( i think i can do it, but everything happens for a reason and i believe in it, but ....

Na jó, hagyjuk... ne igazán tudom kifejezni minden érzésemet angolul. :D Szóval jah... nagyon durva lenne ha nem vennének fel... szerintem egy világ omlana össze bennem és minden rosszra fordulna. Főleg, hogy a lányokat biztosan felveszik és majd én leszek az egyetlen akit nem... Nem szeretnék az lenni, akit nem vettek fel. A magyaron nem veszíthetek 5 pontnál többet, szóval az irodalmon kívül erősen rá kell hajtani a nyelvtanra is ha mégsem csak 5 pont.
SZóval jah...jelenleg agybaj ez az egész,de holnapután VÉGE

2010. június 18., péntek

Nyári kikapcsolódás Komjátiban

A kicsi falu nem túl híres. Csak egy egyszerű, 300 lakost számláló Észak-Magyarországi falucska. Mégis az egyik legszebb környéken van. Az udvarokról kinézve az Aggteleki-karszt köszön vissza ránk, ami minden évszakban más színekkel teszi pompássá a látványt. Nyáron a zöld, ősszel a barna és sárga árnyalatok, télen a hófehér orom, tavasszal pedig a virágzó és ébredező fák nyújtanak mesés élményt.
A faluban egy pihenőházat alakítottak ki a központban. Ízlésesen berendezett házikó, kertipartira alkalmas udvar és kirándulási lehetőségek várják az odalátogatókat.
Sajnos nincs a helynek túl nagy reklámja, így gondoltam teszek egy szívességet a falunak, ahol oly' sok kellemes pillanatot élhettem át.

A pihenni vágyók 4 helyen szállhatnak meg.

A Napfény Pihenőházban
Cím: Komjáti Petőfi S. út 6.
Tulajdonos: Németi Sándor Elérhetőség: 06/52-415-608
Férőhelyek száma: 9 fő 


A Diókert Vendégházban
Cím: Komjáti Petőfi S. út 21.
Tulajdonos: Baffi Ilona Elérhetőség: 06/48-452-017
Férőhelyek száma: 6 fő


A Malomtanya Vendégházban
Cím: Komjáti Tópart út 1.
Tulajdonos: Szaló József Elérhetőség: 06/20-627-9033
Férőhelyek száma: 10 fő
Extra kínálat: tenisz, lovaglás, fürdés


Ennek a vendégháznak a különlegessége, hogy egy több száz éves (persze gyönyörűen felújított) vízimalomból lett kialakítva. Hangulatos kert, lovaglási lehetőség és medence várja a látogatókat.

A Református Ifjúsági Szálláson
Cím: Komjáti Táncsics M. út 29.
Tulajdonos: Református Egyház, Barabás Péter lelkész Elérhetőség: 06/48-452-121
Férőhelyek száma: 30 fő


Ez az ifi szállás pedig osztálykirándulások helye lehet. Abszolút ideális a túrázni vágyó osztályoknak. Igaz nincs mozi, nincs disco, de a környéken rengeteg megmászható hegy van, amik biztosan örök élményt adhatnak.

Nézzünk néhány képet a környékről, a faluról (nagyításért kattints a képre) :

képek a Malomtanyáról:

 

 
 








Egyéb képek a környékről :











További információkért látogass el a falu honlapjára! : http://www.komjati.hu/

2010. június 12., szombat

Amikor megáll az idő...:)

Szokták mondani, hogy ha jól töltöd el az idődet, ha szórakozol, akkor úgy repül, mintha 2 perc lenne, pedig órákat töltöttél el. Igen, ez így van, de néha mégsem. Ha tartalmas, szórakoztató, örömet okoz és legszívesebben haza se mennél többet, akkor hosszúnak tűnik, egy hosszú időtartamnak, ami tele volt minden jóval, és nem szívesen hagyod ott.
Így voltunk tegnap is. Olyan fura az események ily módon való alakulása. Amikor egy nem betervezett program lesz a legjobb.
A fiúknak focimeccse volt. Bementünk 5re a Népkert mögé egy focipályára. Aztán kicsit feszélyezve éreztük magunkat a csapatársaik előtt, akiket nem ismerünk,de mindig így kezdődik.
Egy idő után meguntuk az álldogálást és elmentünk a büféhez jó hideg sörért. Citromos Borsodit akartunk,de az még langyos volt, így a pultos csinált nekünk Sprite-os sört.. :D Jó volt :D
A meccs vége 6-1 lett... sajnos nem nekünk. Utána kiültünk a büfé elé a hűvösbe és egy csomót beszélgettünk és hülyültünk. És megismertünk egy pár csapattársat :)
Mikor kifelé jöttünk Betti orra elé került egy 2ezres... Első gondolat : ELISSZUK! :D
Mi még elmentünk a kínaiba, a csajok kajáltak. Addig Ákos és Kusz hazament lezuhanyozni. Majd a Vikingnél találkoztunk. De nem csak velük. Sok ismerőssel. Istvánnal,Krisztiékkel....,és Botonddal is...Ez a gyerek... hogy mit le nem művel.... imádom amúgy,de nem kellene ilyeneket mondania meg csinálnia.... szóval egy így nagyon nem kóser...
Aztán ittunk rengeteget beszélgettünk és hazajöttünk.. Nagyon jó este volt. Mindegyik jó. Imádom őket. :)

2010. június 9., szerda

Barátság lány és fiú között?

Ez egy örök kérdés. Körülbelül a tyúk és a tojás esetéhez tudnám hasonlítani. Mindenkinek megvannak a maga kis érvei a témában, és mindenki valami meggyőzőt mond. De akkor hogy is van ez?

Én most a saját véleményemet szeretném leírni, ami ugye egy, azaz csak egy csepp a tengerben... vagy inkább az óceánban.
Az én válaszom egy könnyen megingatható NINCS. Azért könnyen megingatható, mert én elfogadom más véleményét is,és bizonyos szintig még egyet is tudok érteni vele. Persze ez nem azt jelenti, hogy a saját véleményem és jól megszerkesztett indokaim eltűnnek.
Ugye van az méltán híres mondás, hogy a férfi és a nő mindig mást akar.A férfi a nőt, a nő a férfit. Ami egy természetes dolog, kémia, az ember abszolút akarata sem semmisítheti meg.
Na de mi van olyankor, ha ez olyan emberek közt alakul ki, akik korábban sosem gondolták, hogy ilyen történhetne velük?
Hány filmben volt már a híres mondat : "nem szeretném ha a barátságunk tönkremenne". De ezzel a mondattal általában félkézzel zúzza szét az ember amit felépített. Nehéz a dolog, főleg akkor ha az érdeklődés egyoldalú. De ha csak egyoldalú is, az már túlmegy a barátságon. És ha bármelyik fél elkalandozik olyan irányba, amibe nem lenne szabad, az is túl van a barátságon. Hiszen attól, hogy ellenkező nemű, a barátságnak nem kellene máshogy működnie mint azonos nemeknél. Hiszen (jobb esetben) a barátnők nem ábrándozna egymásról és a fiúk sem.
Persze azzal, hogy a másik fél felénk irányuló érzését nem ismerjük, benne is vagyunk egy mókuskerékben. Mi van ha érez valamit, de nem mondja el? Mi lesz ha elmondja és mindennek vége lesz? Mi lesz ha belém szeret? Jajj de cuki volt ma! ... Ha ismerős akkor valószínűleg te is nagyjából egy véleményen vagy velem, még akkor is ha nem hiszed.
Olyan korban ,amikor a szexuális kisugárzás és bevonzás extra erősen működik szinte elkerülhetetlen valamilyen addig idegen érzés kialakulása. Hiszen gondoljunk bele mennyivel máshogy látjuk az embereket ha ismerjük hosszú ideje? Minden mozzanatát, rezdülését ismerheted és máshogy látod kívülről-belülről.
Persze kivételek mindig vannak, és ezek erősítik a szabályt. De ez ugyanúgy igaz a másik oldalra is. Ez egy soha meg nem válaszolandó költői kérdés marad.

2010. június 6., vasárnap

Brasch Bence csókja a Bravo Otto-n

Hiba volt vagy egy sikeres reklámfogás?
Nem tudni, de valószínűleg egy kicsit mindkettő. Hiszen nem azzal van elsősorban a baj, hogy megcsókolta a lányt, hiszen ezt Robbie Wiiliams is tetet hosszú éveken át már szinte menetrendszerűen. (Sokan azt gondolják tőle vette az ötletet) De azok a lányok valószínűleg nem 13 de nem is 14 évesek voltak. Bence abból a szempontól lehetett volna kicsit körültekintőbb, hogy a kiskamasz leányzó most elég hosszú ideig semmi másra nem fog tudni gondolni, aztán a párnájába temetkezve sír majd, hogy " miért teszi ezt velem ha nem akar többet". Én is voltam ennyi idős és valószínű, hogy így gondoltam volna. Bár nincs köztünk túl sok korkülönbség az az egy biztos, hogy változnak a viselkedési normák, és egy mai 14 éves már nem olyan, mint amilyenek mi voltunk.
Valószínűleg a népszerűséggel ebben a 13-14 éves korosztályban nincsen problémája így nem értem kit akart megfogni ezzel a tettel. Mindenesetre reményeket ébresztett rajongólányok ezreiben akik ezentúl minden koncertre elmennek majd és arra várnak, hogy őket mikor hívja fel az illetékes Casanova. Hopp. Akkor meg is van az "indíték"?
Egyre több fórumon és az Otto hivatalos blogján mennek a találgatások arról, hogy megszervezett volt-e ez az akció. Szerény véleményem szerint túl elvetemült lenne az, ha ezt előre megszervezné. Emellett a másik téma, hogy nyelves volt e, avagy sem. Nos, ez nagyon egyszerű. Azért a nyelves csókot fel lehet ismerni és bár Bence csak a száját tartotta oda, újdonsült Júliánk igencsak beljebb akart férkőzni. Szerencsére sikertelenül.
Én a lány szülei helyében ki lennék borulva és nem hagynám annyiban az biztos. Ezért volt rossz ötlet ez, hiszen a rajongói nem 18 éven felüliekből állnak.
Mindenesetre visszhangja van a dolognak és ez jót tesz Bence hírnevének, hiszen a Gossip Girlből tudhatjuk, hogy addig nem vagy senki,amíg nem pletykálnak rólad...
Itt a hírhedt video és a találgatások helye :

Még mindig árvíz, óránkénti híradó nézés, csökkenő szirénázás és kétségbeesett barát.

Természetesen nem, hogy javult volna a helyzet, egyre több rossz hír jön. Bár egyre kevesebb a szirénázás, így is 2 percenként legalább egyet hallunk. Ijesztő. Katonai lánctalpasok, teherautók, mintha legalább háború lenne. A segítség persze már nagyon nehezen jut el azokra a helyekre ahol szükség van rá, ugyanis a települések egy mezei ember számára megközelíthetetlenek.
Pedig olyan szívesen mennék így osztályostul menni segíteni pl. Zsolcára. Sok évfolyamtárs lakik ott, de sajna már védekezésre nincs szükség.... Már csak az emberek mentésének van értelme. A BOON-on nagyjából frissek a hírek,de nincs is annál frissebb, mintha egy osztálytárs hívna fel és mesélné el, hogy mi a helyzet vele.
Nehéz ez mindenkinek.
Komjáti is benne volt a TV-ben...Segítséget kért a falu, ugyanis eddig rájuk tojt mindenki, pedig egy amúgy bokáig alig érő patakocska önti el a falu egy részét.
Eddig csak a falubeliek tudtak védekezni és mikor ők akadtak el, a határon túlról érkeztek gépek,amikkel átvágták a gátat, hogy a mezőre folyjon a víz és ne a faluba. Senki nem törődött a faluval,de most hogy kértek, kaptak. :) A Hír TV tudósított, egy picit beszéltek Szalóval.A bibi csak az volt, hogy azt írták ki, hogy a polgármester LIPTÁK ZSOLT... Mert valaki más telefonált.... Na mindegy ez már nem a blogom profiljába tartozik. Mindenesetre az első az volt, hogy írtam neki, hogy a polgármester neve nem éppen Lipták Zsolt, a köv. híradóban pedig már Szaló Józsefként említették. Megvédem én a falu becsületét :D
A RTL HÍREK oldalán egy légifelvétel van Szendrőről, ami elkeserítő és szerencsére megláttam, hogy mamáéknál nincs víz, ugyanis ha viszi a házat a víz, akkor se mondaná el. :D Ilyen ő :)
Hát nagyjából ennyi... :)

2010. június 5., szombat

Segítsünk a bajbajutottakon!

Tegyük félre most a "rajtam se segít senki" és a "majd más segít én nem kellek" kezdetű mondatokat. Ez még helytálló lenne egy kevésbe rossz helyzetben ha nem forogna kockán emberek százainak otthona, élete. Emberek életének munkája dől össze, megy tönkre és viszi el a víz ha mozdítható, márpedig a víz számára minden mozdítható. Mindenki ha csak egyszer vagy kétszer hívja fel a segélyvonalakat már segített, hiszen legtöbbünk csak így tud segítséget nyújtani bajbajutott társain. De ha ezt megtehetjük, hát tegyük.
A Nemzeti Segélyvonallal egyszer már 40millió forint összegyűlt, ami sok, rengeteg,de a keletkezett károknak és a védekezéshez szükséges összegnek mindössze a töredéke.

Nemzeti Segélynvonal telefonszáma : 1752, ezzel 250Ft-tal támogathatod Te is a bajbajutottakat!

Stereo Love és Biliárd, avagy hiánoztak már a dinnyéim :)

Tegnap késő délután szólt Gréta, hogy Ami szeretne beülni valahova inni, mert átment a vizsgáin. El tudtam menni, végül pedig Betti is jött hiába német emeltezik ma.
Telefonált Ami, hogy a Kortyoldában vannak, hát odamentem. Ott volt Regős tanár úr is és még mindig az az érzésem, hogy nem csíp, bár ez kölcsönös.
Bettit felhívta István, hogy a suliban ilyen juniális van estig...hát bementünk,és bár a meccsről lemaradtunk a fiúk ott voltak :) Örültem nekik :) Rég láttam őket :) hiányoztak már... :)
Aztán elmentünk nagy szenvedések árán a Vikinghez. Ők meg beültek a G-pontba. Aztán kijöttek :D a lényeg az, hogy egy csomó ideig beszélgettünk aztán elmentünk a G-be, fel biliárdozni. Annnnnyira jó volt. Most így előjött, hogy hiányoznak :( Jó,tudom más biztos nem gondolja így, lehet h én vagyok az egyetlen az osztályból, de jó volt velük újra eltölteni egy kis időt :) Aztán hazament mindenki és csucsu :)
Ennyi :)

2010. június 4., péntek

Árvíz Borsodban

Másról sem szólnak a hírek az egész országban csak a megáradt folyókról és patakokról. És amíg az embernek nincs személyes érdekeltsége a dologban csak sápítozik, hogy hol segítsen, vagy éppen ilyen eszében sem jut. Az ember hátán végigfut a libabőr minden egyes alkalommal ha egy szirénázó autót hallok. Mentők, rendőrség, és a legborzasztóbb a tűzoltóság folytonos szirénázása.
A legrosszabb helyzet jelenpillanatban Borsodban van. Azon belül is Edelény valamint Szendrő és Ócsanálos. Mind mind olyan települések,ahol közvetlenül folyik egy amúgy térdig érő patak vagy egy derékig érő kisebb folyó. Ami ennyi eső hatására zúgó-morgó szörnyeteggé válik.
A Bódva átlagmélysége (vagy magassága, ki hogy közelíti meg) kb. 130 centi. Nyáron fürdünk benne és nem is gondjuk, hogy mekkora pusztítást okozhat.
Személyes érdekeltségem 2 faluban is van. Komjátiban (erről sosem ejtenek szót, pedig a jól elzárt Tornaszentandrás a szomszédja és ugyanazon oldalról Komjáti is el van zárva. Az egyetlen különbség, hogy Komjátit  főútról is meg lehet közelíteni, Szentandrást pedig csak Komjátin keresztül , mert egy kis zsákutca-falu) a másik pedig Szendrő, ahol szintén siralmas a helyzet. Nagybátyám, apukám, unokatesóm a gáton dolgoznak. Szerencsére közvetlenül érintve nincs egyik ház sem a nagyszüleim házai közül, ugyanis elég távol vannak a folyótól. De mások szenvedését látni borzalmas lehet. Éppen most beszéltem a szendrői nagyimmal és szomorúan újságolta, hogy hogy megkönnyezte azokat akiket ki kellett telepíteni. Akiknek mindenük odalett, akiknek az élete munkája semmisült meg. Még így távolról is borzasztó. Milyen lehet benne élni? A kert a házban még ép, de a búza, kukorica, krumpli földjét derékig érő víz lepte el. Ez, egy falusi embernek óriási veszteség. Akinek nincs nem is tudhatja milyen. A falusi ember nagyjából azt eszi amit maga termeszt, vagy állat esetében nevel. Itt a kettő összekapcsolódik, és ha a búza el van öntve és tönkremegy az plusz kiadást jelent hiszen az állatoknak ezt adták volna enni.

A másik. Komjátiban ennél kicsit nehezebb a helyzet. Ugyanis ott nem csak az árra,de a belvízzel is meggyűlik a bajuk. Nagyszüleim kertje annak ellenére, hogy távol esik a Bódvától úgy néz ki, mint egy nagy tó. És az eső csak esik és esik. A földet már eladták így a búzavesztés miatt már legalább nem kell aggódni, hiszen a búzaföldek ott vannak a Bódva medrétől 10 méterre. Mindegyiknek kampec.

Mégis egy dologra jó ez az egész. Összehozza az embereket. Tudom, butaság, hiszen azt hisszük ez nem is fontos, csak az hogy mentsük ami menthető. De amikor egy fél megye, egy negyed ország együtt dolgozik és az egész ország szorít értük az nagyon összehozza a dolgokat. Ha másért nem is, ezért legalább elmosolyodnak azok is, akik most nagyon nehéz időket élnek át.


2010. június 3., csütörtök

új laptop, lustaság, pénzkeresés, fúró szomszéd, fáj és kedvtelenség tanuláshoz... ugh

Tegnap elmentem Trisztánkáért... tudom elég hülye vagyok, hogy nevet adok neki, de valahogy így szeretem... van neve a számológépemnek is, telómnak, a másik számítógépnek is szóval lehet h könnyebben szokom meg így... vagy csak egyszerűen elment az eszem :D ez sem kizárt :D
Szóval Trisztán(ka) egy Asus K51AC. Kinek mi az olcsó és a drága, de szerintem ez olyan középkategóriás árú... jó persze ne számoljuk bele az akár 1milliós laptopokat is... Na mindegy... Olcsó volt viszonylag, bár ugye ráment az egész ballagási pénzem... De szép és szükségem is van rá. Kell majd jövőre.
Külsőre szép és nekem, aki tulajdonképpen semmit nem csinál a géppel,mert nem játszom.. :D tökéletes belülről is.
Más.

Már egy ideje tervezünk elmenni a Kisgergelybe munkaügyben, hátha van még.. de lusta vagyok, pedig jó sokat fizetnek. Végső esetben is marad nagybátyám... Hátha ő tud valamit, de azért jövőhéten mindenképpen elvonszolom magam. Ja meg Ági néni.tyű.nálam vannak a könyvei már mióta... Mindig elfelejtem felhívni.

Ma sem tanultam valami hatékonyan... egy József Attila és egy negyed IV.Béla nem sokat segít. De fájdalmaim is voltak és a szomszéd is felújít így holnap egy törivel többet kell megtanulnom... de legalább szabok magamnak büntit. Ez azért jó nem?
na jóvanna.
pá.

2010. június 1., kedd

érettségi eredmények, avagy magas elvárások + nehéz érettségi = sokk

Mint mindenki, két hónappal ezelőtt a felvi.hu-n így ütögettük be a kalkulátorba a lehetséges százalékokat : 
magyar : 90%
matek : (jó ezt nem mindenki csak én :D ) 40%
töri : 85%
angol : 92%
hittan : 92% (minimum)
Ez ugye jelentősen megváltozott azután, hogy megírtuk az érettségiket :
magyar : 85%
matek : (ez maradt :D ) 40%
töri : 80%
angol 90%
hittan : maradt ez is.
Hiszen az ember azt hiszi, hogyha csak egy szövegértést és egy fogalmazást kell írni, abban nem lehet elbukni. Hát ezt megcsinálták olyanra, hogy ellehessen. Furfangos táblázatok és kétértelmű mondatok nehezítették meg a dolgunkat. A szövegalkotásnál pedig minden szép és jó lett volna, ha az (érthető) idegesség miatt nem kapkodom el annyira az írást. Ugyanis 3 pontot buktam azon, hogy nehezen különböztethető meg az ékeset és a pont és egyes szavakat kicsit furán írtam. Nos ez még nem is zavart volna ( na jó,de) ha nem múlik rajta jegy. Így ugyanis pont buktam az 5ös írásbelit.
A törivel nem foglalkoztam különösebben, hacsaknem azért mert évekig szivatva voltam a tanár által, gondoltam majd ez kiül az érettségire is. Nem ült. Igazából nekem tökéletesen megfelel az az eredmény,amit elértem. Nekem a továbbtanuláshoz nem kell a töri (felvételi tantárgy nekem csak az angol és a magyar) az alapműveltségem pedig nem azon fog múlni, hogy pl 1 pontot vesztettem azon ,hogy az országban élő nemzetiségekhez én a kínaiakat is odaírtam, ami igaz, ezt senki nem mondhatja, de a tanári megoldókulcsban nem szerepelt. Így nem jó.. Hmm... És kitudja milyen kis apróságok voltak még. De ez nem is baj, de tényleg.
A matek kicsit más tészta. Sosem állítottam túl magas elvárásokat a matek érettségihez. Sosem voltam jó matekból, miért pont az érettségi sikerülne jól? Nekem a matek olyan, mint egy gépésznek a fogalmazás. Abszolút felesleges. A gyerekemnek kitudja hány év múlva pedig biztosan fogok tudni segíteni a háziban :) Nekem ennyi tervem van vele. :)
Az angol volt a reményem. Hiszen vagy ennek vagy a magyarak kellett kiemelkedően sikerülni ahhoz, hogy ellensúlyozhassa, ha valamelyik nem úgy sül el,ahogy képzeltem. Most is így van. Bár azért nem lett annyira vészes az a magyar, de az, hogy 2%-kal kevesebb lett ellensúlyozza az, hogy az angol 2%-kal több, mint a várt.
Így az eredményeim eddig szóbeli nélkül (és zárójelben az áhított eredmény a szóbelivel) :
magyar : 78%->4 (->82%->5)
matek : 38%->2 (ez marad,nincs szóbeli :D)
töri : 74%->4 (->81%->5)
angol : 92%->5 (->94%->5)
hittan : még nincs eredmény, de minimum 90%->5
Amúgy azzal sem értek egyet, hogy az írásbeli ennyit nyom a latba. Hiszen gondoljunk csak bele... Ez egy "nagydolgozat" 12 év anyagából, amire nem lehet készülni... Viszont a szóbeli tényleg azt mutatja, hogy mennyit tanulsz/tanultál. Én sokkal nagyobb súlyt fektetnék a szóbelire, hiszen ott azért személyesebb a vizsga és apróbb rontások korrigálása is nyom nélkül mehet.
Ez az érettségi úgy összességében nehéz volt. Bonyolult volt és még véletlenül sem olyan, mint amire számítottunk.
Én hiszek a sorsban. Talán ezt említettem is már. Tehát minden úgy lesz, ahogyan lennie kell. És bármennyire is fáj az, hogy 3 pontot buktam a magyaron helyesírás miatt, ennek is volt oka. Akármerre sodor a szél, az úgy lesz. És semmit nem tehet ellene az ember. olvastam erről egy könyvet. Vagyis pont ennek az ellentettjéről. De amennyire megfogott és elhittem akkor, annyira hihetetlen az, hogy ilyeneken bukok pedig készültem, és megtettem mindent. Bízzunk a sorsunkban. Szerintem jó lesz :)

2010. május 31., hétfő

Eurovíziós Dalverseny - 2010.

Mint az már évekkel ezelőtt kiderült, ez a verseny egy elég nagy horderejű esemény. Egész Európa, sőt az egész Világ a Tv-k előtt ül és a saját országának szorít, vagy ha éppen a sajátja nem indul, próbál keresni magának kedvenceket. 

Idén nem indult Magyarország. Pénzügyi okokra hivatkoztak, de szerintem nem ez áll a háttérben. Évek óta nem tudnak a bírák olyan produkciót, énekest kiválasztani, akikre igazán büszkék lehetnénk és esélye is lenne. Rúzsa Magdi volt az egyetlen és utolsó (bár azért talán mégsem...) aki szép eredményt tudott elérni országunk színeiben. Tavaly Csézyvel csúnyán lebőgtünk.És ott telt be nálam a pohár. Amellett, hogy még mi, a saját országunk se ismeri ezt a hölgyeményt olyan dallal indították, ami legfeljebb a legnépszerűbb altatódal titulust nyerhette volna el. Szánalmas volt az a produkció és az egész országot lebőgettük vele. Mennyivel jobb lett volna, ha kiküldjük Zsédát vagy Szekeres Adrient. Ők tudnak. Szép hangjuk van, vannak populáris dalaik. Sőt én megmondom őszintén akár még SP-t is indíthattuk volna. Néhány Bad Boyjal a háttérben egy jól hangszerelt populáris dallal igenis szép eredményt értünk volna el. Miért legyen Magyarország a tespedtség országa? Mi alapján választanak a bírák? Lehet jobb is hogy most nem indultunk. Ki tudja kivel égettük volna le magunkat. Valamelyik kedves antisztárral, netalántál Bikicsunájjal.


De térjünk a lényegre. Ugyanis most nem a tipikus magyar pesszimizmusra és elégedetlenségre kell fókuszálni, hanem inkább Európa butaságára.
Láthattunk szombat este sok tehetségtelen és annál kevesebb tehetséges énekest. Sajnos a színvonal idén nem a megszokott volt, így hát a nyertes sem lehetett szokványos. Csak egyszerűen rossz döntés.
A 19 éves német "énekesnő", Lena. Egy Lily Allen utánzattal nyerte meg az idei versenyt. Elég szánalmas akcentussal (hogy most direkt csinálta így, vagy ennyire igénytelen nem tudom...) A lényeg, hogy teljesen egyértelmű politikai okai voltak a győzelmének. Ázsia országai, tehát a Kelet egyértelműen az oroszokra szavazott, még akkoris ha ezek borzalmasak voltak. A nyugati blokk, Európa ezen része pedig egyértelműen német-párti volt. Különös nem??
Nem linkelem be. Youtubeon megtalálható, én itt lezártam ezt a történetet. :D


Az én kedvenceim, akik mellesleg abszolút semleges országból jöttek még csak helyezést sem értek el, hátul kullogtak.
A námbör vánom a ciprusi srác.Előtte a belga volt, de neki volt valami a szemében, ami teljesen kikészít. Az a tekintet... és a dal sem utolsó. Figyeld a szemét :



Szóval Ő az én első számú kedvencem. Jon Lilygreen.

Innentől nem sorba mondom :D
Szóval. A csajok megölnek érte, de nekem nagyon tetszett a francia is. Jesse Matador. A szám egy abszolút nyári rálós party-szám. Nagyon bejön. A srác mozgása és az, hogy néger pedig mégtöbbet dob a dolgon. :
 


A következő az albán versenyző. Nagyon populáris, dallamos szám. Ők is érhettek volna el szebb helyet.


És végül a belga srác : 


Ez az én sorrendem, bár csak ez első hely fix ;)

2030 - azaz hogyan nézek ki 20 év múlva. LifeNetwork - Ki öregszik hamarabb alkalmazás.

Mikor még nem volt ingyenes akkor is érdekelt a dolog. Most, hogy egy ingyenes alkalmazás lett alap, hogy megcsináltam és hm... elég érdekes képet kaptam magamról 38 éves koromra. :D Jó, lehet hogyha 40 éves lennék még reális is lenne, de így 18 éves létemre kicsit eltúlzottnak t a képet :D Mindenesetre vicces :

 Vagy inkább ijesztő? Igen, én is így gondolom :D
Szóval a lényeg az, hogy 20 év múlva minden megváltozik és lehet, hogy már az én korombeliek is így néznek majd ki 38 évesen :D

Reméljük nem.

Aki nem találja az alkalmazást annak itt a linkje. 

Jó öregedést :D