A kutyám...

A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban.

Elmondhatom neki is, de elmondom most mindenkinek...

Bella egy rossz sorsú kutya volt. Mikor először találkoztunk a kezembe kapott, de láttam, hogy csak fél, hát újra próbálkoztam. Belekapott még egyszer, majd elfordult, mert nem hitte el, hogy egy idegen így is közeledhet felé. Hát megközelítettem harmadszorra is. Ennek már jó ideje, és többet nem harapott meg.
A gazdái valószínűleg bántották, az egyik lába törött, rosszul forrt össze. Mikor megtalálták, a körmei ki voltak festve. Várom a pillanatot, hogy találkozhassak azzal, aki ezt tette ezzel a csupaszív tüneménnyel.

Amikor először járt nálunk, már érezte, hogy szeretve van. Már akkor szerettük, pedig még nem is voltunk a gazdái, még nem volt a családunk tagja. A nyakunkban lógott, játszott velünk, nyalogatott. Nyoma nem volt annak a bizonytalan kis lénynek, akit az első találkozásunkkor láthattam.

Aztán hozzánk költözött, végleg. Bekuckózott, elfoglalta, birtokba vette a területét és lefeküdt aludni.
Bár mindketten kutyatartók és szeretők voltunk és vagyunk a párommal, nehézségek sora következett ezután. Ezek a bonyodalmak valószínűleg  hányattatott sorsa, nehéz múltja miatt vannak, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy újra és újra próbálkozzunk, hogy helyrehozzuk, hogy kijavítsuk, amint más elrontott, és, hogy egy stabil, szerető világot építsünk fel neki.

A lakásba nem enged be senkit. Árgus szemekkel figyeli, ki meri a szemét ránk szegezni, ki mer hozzánk szólni vagy persze hozzánk érni! Véd, mert valaki szereti, és azért ő mindent megtesz.
Persze nem egyszerű, hiszen vendégeket nem tudunk fogadni, de... kinek kell vendég?? :)
Az utcán néha megugatja, aki nem szimpatikus neki, és ha bal lábbal kel fel, még azt is, aki igen. De ha velünk van, mindennél boldogabb.

Amikor hazajövök a derekamig ugrik fel, ha sétálni megyünk, pörög-forog örömében és játszani hív. Ha elengedem futkározni a parkban, körbe-körbe rohangál, szinte látom, ahogy mosolyog..mit mosolyog? vigyorog! Az öröme pedig kivédhetetlenül rám ragad. Ha ő boldog, én is boldog vagyok.

Ha szomorú vagyok, mellém bújik, vagy akár velem is alszik. Szeret bújni, és van, hogy ő a nagykifli! Mindig hozzám kell érnie, akár csak egy kis ponton is, hogy jelezze, ott van nekem, és, hogy érezze, én is ott vagyok neki. Ha sírok leül velem szembe és csak néz. Néz a tiszta tekintetével, nyugalmat árasztva, és ha szólok neki, nem habozik. Jön, hogy megvígasztaljon, hogy lenyalogassa a könnyeimet és hozzám bújjon.

Ha egyedül érzem magam, akkor sem vagyok egyedül. Olyankor ideül mellém, én pedig csak kibeszélem neki minden fájdalmamat. Ő pedig úgy tesz, mintha értené.. de ha nem is érti, tudja, hogy szükségem van arra, hogy ott legyen mellettem. Ahogyan mindig.

Legyen reggel, amikor annak örül, hogy egy új nap indul, legyen délután, amikor hazaérek, amikor annak örül, hogy végre megérkeztem, vagy az esti punnyadás, amikor hármasban a TV elé kucorodva készülünk alváshoz.

Egy kutya egy életre nyomot hagy. Minden tette, minden kedvessége, minden mozdulata.
Szeresd te is feltétel nélkül, mert ő így szeret.
Ő akkor is szeret, ha rosszat csinál és rácsapsz a fenekére. Akkor is, ha a helyére küldöd, mert nem érzed úgy, hogy hangulatod lenne hozzá.
Ő vár.
Türelmesen vár, míg jelt adsz, és akkor jön és eláraszt végtelen szeretetével.

V.

Örökbefogadás! Azt hiszed egyszerű?

Hála Istennek olyan szituációba keveredtem, hogy a barátommal eldöntöttük: kell a gyerek! De nem ám embergyerek. Egy kutya.

Egyikünk sem élt még háziállat nélkül, és mivel az együttélés rögös útjára léptünk, úgy gondoltuk, ha lúd, legyen kövér.

Elindultam a kutyakeresés rögös útján, de sokkal nehezebb volt, mint azt hittem volna valaha is.

Aki azt hiszi, hogy ez úgy működik, kinézel egy kutyát és mész is érte, téved. Félreértés ne essék, támogatom az odaadó figyelmet a menhely és kutyamentők részéről, csak az én szemszögemből (tudom, hogy nagyon jó kutyatartó vagyok) kicsit lassúnak, vontatottnak és feleslegesnek tűnik ez procedúra. Gondolom ezt mindannak ellenére, hogy tudom, a kutyákért (cicákért stb..) teszik ezt. Én mégis szenvedek vele.

A történet a következő:

Mikor eldöntöttük, hogy kutyát szeretnénk, leszögeztük, hogy csak és kizárólag menhelyről vagy felesleges szaporulatból hozunk kutyust. Vettem is volna (ha lett volna plusz pénzem rá) de nem, mégsem. Csábító egy gyönyörű Jack Russel, vagy egy Tacskó, de nem. Az elveimet nem adtam fel.

Az összes budapesti állatmenhely kínálatát végignyálaztam, a paraméterek pedig  a következők voltak:

• maximum 1-1,5 éves (csak azért, mert tanítgatni szeretnénk)
• kistestű, max 40 centi magas (lakásban tartás miatt)

ennyi... és mégsem volt nagy a választék. A menhelyi kutyák túlnyomó többsége a közepes termettől a nagyig terjed, a kicsiket gondolom elkapkodják.

Ekkor ütköztünk problémákba.

A menhelyek nagy része Pesten peremkerületekben, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helyen található. Ez egyrészt érthető, másrészt munka mellett nagyon nehezen összeegyeztethető a menhelylátogatás. Ugyanis magamat ismerve nem tudok csak úgy rábökni egy kutyusra, hogy "ő kell". Na mindegy...

Ekkor jött a terv, hogy nézzünk állatmentőket. Az talán gyorsabb, rugalmasabb.

A Miskolci Állategészséügyi Központ Támogatói Köre indult a segítségemre, mert elkeseredésemben, és döntésképtelen helyzetemben hirdetést adtam fel, hogy kutyát keresek. Ők jelentkeztek és "felkínáltak" 5 kutyát. Én kiválasztottam egyet, pár nap volna esedékes volt a fuvar ide fel, és lett is volna kutya.

DE! -minden tiszteletem az ott dolgozóknak és önkénteseknek, ám ekkorát még sosem csalódtam. 

A kiválasztott kutya talán még másnak elpusztult, de nekem erről senki nem szólt. A szállítás előtti napon beszéltem a hölggyel, akinek még mindig halvány gőze nem volt, hogy melyik kutyáról beszélek, pedig akkor, abban a 2 napban többször telefonáltunk. Említettem neki, hogy a kutyus képe alá Facebookon a gyepi odaírta, hogy már nincs a telepen. Gondoltam a mentők elhozták és indul lassan hozzám.

A nagy frászt.

A kutya elpusztult.

És nekem erről senki nem szólt.

Várhattam volna örökké.....

Dügös voltam és szomorú. Már választottunk neki nevet is, és vártuk nagy-nagy szeretettel. A dühtől csak jobban felélénkült bennem az akarás és a munkahelyemen, könnyeimmel küszködve kerestem kétségbeesetten a potenciális házi kedvencet.

...de szerintem megtaláltam, túl is vagyunk az első találkozáson.

A kutyus egy 1 év körüli foxi-csivava-minden mix. Gyönyörű mintázat, tündéri pofa, gombszemek.

Antiszociális, ugatós, odakapós, de nekem mégis ő kell! Nevelgetni akarom, foglalkozni vele, megtanítani arra, hogy nem szabad így viselkedni.

Holnap házhoz jönnek, hogy a környezetet is szokja. Remélem jó lesz.. még mesélek majd :)

Az okostelefon és a puskázás - a modern világ egyik legigazságtalanabb helyzete.

2013. Minden második ember kezében okostelefon a villamoson, buszon, utcán, mindenhol találkozhatunk vele. Valamilyen szinten elhagyhatatlanná kezd válni ez az újítás, amivel amúgy szerintem semmi probléma nincsen, amíg át nem üt egy olyan dologba, hogy aki nem birtokol egy ilyen tüneményt, hátrányba kerül. Legyen ez a serdülő korosztály igazságtalan cikizése azokra irányulóan, akiknek a szülei nem olyan tehetősek hogy megvásárolják, vagy a főiskola (vagy gimnázium), amikor már puskázásra használják.

Engem az utóbbi érint. Nagyon mélyen, így úgy gondoltam kicsit kivesézem ezt a témát. 

A felsőoktatásban tanulok. Kisebb zhk-nál vagy egyéb dolgozatoknál tapasztaltam csoporttársaim körében hogy mennyire előnyben vannak, de addig nem is zavart igazán, amíg ez át nem fordult abba, hogy a jegyeim, a további tanulmányaim függnek tőle. 

Bevallom őszintén, nem tanultam meg én sem 100%-osan az anyagot, de egy 40 fogalmas fogalomtár esetében engedtem meg magamnak azt, hogy puskát készítsek. A régi, ósdi, papírfecnis trükkel.
Törtem is a fejem rendesen , és mindenhez képest -úgy, hogy a puskámat nem tudtam használni- elég sok válaszra magamtól, kútfőből tudtam a választ. Boldog is voltam....egészen addig, míg nem megjöttek a vizsgaeredmények e-mailben. Láttam, hogy megbuktam. Nem értettem természetesen, de aztán megnéztem, kinek hanyas lett, majd rájöttem, igen, mindenki aki okostelefonnal rendelkezik átment, én ,és még 2 sorstársam nem.

Nyilván elgondolkodtam, hogy tanultam, tudtam is , egy 2est simán összekaparhattam volna, aztán rájöttem. A tanárnő, aki még a vizsga előtti órákon bejelentette, hogy kétes válasz esetén is ad részpontot úgy tűnik mégsem tette. Hogy miért? Szerintem a puskázó csoporttársaim túlzottan nagy "tudása" nem adott okot arra, hogy a maradék szerencsétlennek elfogadja azokat, amit a többi tudott. Biztosan iszonyatos lustaságra, nemtörődömségre, vagy a frász tudja mire következtetett. Így nem kaptam részpontot, mert a többiek olyan jól teljesítettek, hogy úgy gondolhatta, simán megtanulható volt az anyag, így csak mi páran lehetünk ilyen nagyon hülyék.

Nem tehetem meg, hogy okostelefont vásároljak. Lehet, hogy én is puskáznék, de volt ilyenem , míg el nem hagytam, és akkor is papírra írta. Értelemszerűen egy telefonba több adat fér  mint egy kisebb méretű papírra.

Igazságtalannak és borzasztóan elkeserítőnek tartom, hogy a tanárok ennyire nincsenek felzárkózva "technikából".

passz.

Vibrotréning - tapasztalat nélkül, bevetés előtt.

Manapság a nők mindent bevetnek, hogy a lehető legkevesebb mozgással szabadulhassanak meg a létező, vagy odaképzelt röcögős hájacskától. Folyamatosan lustuló társadalomban élünk, ami nem feltétlenül csak a különböző alibinek tűnő edzésmódszereket találja fel folyamatosan, de félő, hogy az az idő is eljön, amikor már a kanalat sem saját kezűleg emeljük a szánkhoz, hanem valami fenomenális robotJuliska vagy Mariska csinálja meg helyettünk.

A nők, amennyire szeretnének megszabadulni fölösleges zsírtömegüktől, annyira lusták is. Természetesen tisztelet a kivételnek. Jómagam sem vagyok egy kitartó forma, mondjuk úgy, hogy beletartozom abba a többségbe, aki sír-rí, hogy fogyni szeretne, beraktároz puffasztott rizsből, műzliből, joghurtból, kefírből, csak, hogy pici lelke megnyugodjon, de a kosárba mindig kerül chips -mert szeretem. Mentségemre szóljon, hogy fitnessbérletre sajnos nincs pénzem, a szivem pedig könnyen túlhajtódik a fene se tudja miért (biztosan a kor teszi.....21 vagyok) így a futást is kilőttem. Kisebbfajta morfondírozás után pedig egy kuponos oldalra tévedtem, ahol, láss csodás, derűs arccal integetett felém egy exrahiperszuper olcsó vibrotréning bérlet. Utánaolvastam, néztem róla videót, majd nyugtáztam magamban, hogy ezt pont a magamfajta bűnlusta nőknek találták ki (persze a sportolókon kívül, akik ezen végeznek kiegészítő edzést) , de lehet akár hasznos is. Olvastam továbbá, hogy egyszerre 20 percnél többet nem lehet ezen a gépen tölteni, mert ugyanis szó szerint kirázza az életet belőlem, így tökéletesnek találtam, hogy egy 10x15 perces bérletet szépen megvásárolok 1.500 kemény magyar pénzért. Most szerintem elhatároztam magam a fogyást illetően.. Igazából 5-7 kg-tól szeretnél megszabadulni, ami ezzel az izével és egy étrendváltással kivitelezhető. Szkeptikusként viszont mégis úgy gondolom, hogy nagyobb súlyfeleslegnél (15+) már abszolút hatástalan, ha más mozgással és étrendbeli változtatással nem jár. Én mindenesetre így előtte állva maximum kuponos kedvezménnyel ajánlom kipróbálni. Hiszen ha hatástalan, akkor maximum 2000 Ft-ot buktunk, de ha hatásos, akkor olcsóból megvolt a kívánt alak, vagy ha az nem is teljesen, akkor a segítség, illetve választ kaphatunk a hogyan tovább?-ra és talán még egy keményebb edzést is könnyebben veszünk ezek után.

Hooters Budapest - vélemény.

Minden fiú barátom nagy lelkesedéssel indult a dolognak, és úgy voltak vele, hogy egy  Hooters-látogatást mindenképpen meg kell ejteni, mintha muszáj lenne.
Én is kíváncsi voltam rá, bár megmondom őszintén kicsit féltem, hogy azokat a lányokat látván elmegy az élettől a kedvem.
Minden szempontból csalódás volt.
Most következzen egy laikus női szem kritikája a Hootersről.

Mikor megérkeztük meglepődéssel vettük tudomásul,hogy alig vannak bent. De persze nem bántuk, így rögtön lett helyünk. Mivel éppen El Clasicó volt, és ez kanoknak való hely, ezért igencsak meglepő volt.
A meccsel kapcsolatban olyan játékot találtak ki, hogy adtak egy piros vagy kék karszalagot annak függvényében, hogy melyik csapatnak szurkolsz, majd HA VÉGIGNÉZED ott a meccset, a rúgott gólok mindegyike után az italfogyasztásból levonnak 10%-ot. Milyen édes.

A kiszolgálónk Nóri volt. Tudni kell, hogy volt velünk egy spanyol is, és szeretett volna kérni, illletve érdeklődni, de a kedves hölgy Magyarország egyetlen Hootersében úgy dolgozik, hogy egy büdös szót sem beszél angolul. Zavartan mosolyogva, nem kicsit butácskán oldotta meg a helyzetet. Ez abszolút mínusz. Nem is értem, hogyan alkalmazhatnak ilyet.

Felvette a rendelést, ja persze előtte kértünk egy-egy korsó Drehert 750 Magyar Forintért. Sajnos attól, hogy duplája volt egy átlagos korsó Drehernek, nem volt finomabb.
Majd visszajött Nórika felvenni a (idézem) "kaja" rendelést. Tényleg baromi vagány volt, ahogyan odajött :"Kaját választottatok már?" Na igen, az észt nem mell-ár-érték arányban osztogatták.
Burgert akartam enni,ez egyértelmű volt, de hogy a legolcsóbb 1750, az úgy megijesztett. Előnyére legyen szólva, hogy cuki módon sültkrumplit pluszban nem kell venni hozzá, mert jár ehhez a frenetikusan olcsó hamburgerhez.
More than a mouthful burger.
Göndörkrumpli.
Ketchup,mustár.

Nem voltak az étteremben sokan, de így is legalább fél órába telt,mire megkaptuk a kajánkat. Amiből az első harapás után ábrándultam ki. Sajnos íze nem volt. Azonnal szóltunk Nórikának, hogy hozzon ketchupot meg mustárt,mert ez ízetlen,ehetetlen.
Komolyan olyan volt,mintha egy jó adag félig nyers húst ennél (mert az) mindenféle fűszerezés nélkül. 2 db hagymakarikával, ami olyan vékony,amennyire csak lehet. 1 karika paradicsom, és egyed.
A krumpli nagyon finom volt.

Meg a Heinz mustár és ketchup.
A hííres hagymakarika. A lehető legvékonyabb szelet hagyma, olajban jóóóól megfürdetve, miliméteres panír = olyan,minta egy olajzselére harapnál rá.
Sajnos rá kellett jönnünk,miért van mindenhez szósz. Úgy lenyelhető.

Elhúztunk.
6 fő.->20ezer forint.
Katasztrófális élmény volt.

Azt hittem hogy a fiúk körül ott somfordálnak majd a lányok, aranyosak,tündériek lesznek,meg ilyenek.
De a fiúknak is csalódás volt, mert amint kijöttünk senki nem a lányokat dicsérte, hanem mindenki a kaját szidta. És amúgy tényleg. A pompomlány-effektus miatt (sok elfogadható lány egy helyen->wow) tűntek annyira jónak. Hiába vagyok lány én is megmondtam volna ha jók. De csalódás volt, minden szempontból.
Drága, a csajok se olyan jók, és a kaja is ,hogy őszinte legyek...inkább mentem volna a Burger Kingbe.
Sajnálom.

3/10.